FutAnyu

Teri története – 100 kilós álomtól az első futós január 1-ig :)

Sziasztok, Teri vagyok, 37 éves, két kisfiú anyukája. Amúgy meg futóbolond. A FutAnyut szinte a kezdetektől fogva követem, Doser Kati ajánlására. Nagyon sokszor álmodoztam arról, hogy én is írok valami motiválót nektek. Végre sikerült! Következzen most az én történetem. Kicsit (nagyon) vissza kell mennem az időben. Végtelenül undorító, csuszmákos, hideg és szürke volt a 2015…. Tovább »

Egységben az Erő – A Dezső család története

 Mínusz 92 kilogramm, sok ezer közösen lefutott kilométer. Sikerek, eredmények, egészség. Együtt. Hilda mesél nekünk arról, miért döntött úgy családja, hogy változtat életmódján. Mik voltak a kiváltó okok, hogyan kezdtek bele, mi lett a megoldás és mennyi minden a ma épp 2 éve tartó Új Élet hozadéka… A Dezső család történetét olvashatjátok, melyből számomra nem… Tovább »

Velence lett a befutó :) – Era első maratonja

  Első maratonom, egy valóra vált álom…   Nem is tudom honnan kezdjem, de talán a legelején : kb 4 éve kezdtem a “futást”, mint sokunknak, nekem is fogyás volt a cél. Belehaltam az első egy km-be, de eszembe se jutott, hogy feladom, már ott tudtam, hogy többet fog adni, mint pusztán a kilók elvesztése… Tovább »

Edit Füreden- VasAnyu a négyzeten :)

Tavaly nem írtam életem első, teljes távú triatlon versenyének élményeiről, ami szintén a Balatonman versenysorozat része volt, szintén szeptemberben, akkor Balatonkenesén. Ment minden olyan szépen, könnyedén, vidáman, végig-végig mosolyogva, holtpontoktól és zökkenőktől mentesen, hogy nem volt miről írnom.  Hát az idei nem ilyen volt… 😉 Egy héttel a verseny előtt egy másik komoly megmérettetésen vettünk… Tovább »

LasSanyi-tól VasSanyi-ig… IRONFüred :)

LasSanyi-tól VasSanyi-ig… Az elhatározás ez év februárjában született meg, ekkor lettem 40 éves és ez lelkileg eléggé megviselt. Március elején megtörtént a nevezés is és megkezdtem a felkészülést. A cél egy iron távú triatlon verseny teljesítése volt. Ez a klasszikus táv 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42 km futásból áll. Egy barátom nevezett… Tovább »

Iron(wo)man lettem? – Andika története

Egy hosszú forró nap…Ironman vagy mégse? Ez a történet kb. 15 évvel ezelőtt kezdődött, amikor még azt sem tudtam, hogy létezik olyasmi, mint triatlon. 😀 A Gyékényesi-tó partján ültem, a nyaralásunk utolsó reggelén kortyolgattam a tejeskávém. Több száz ember a parton, hangosbemondó, Vangelis, ágyúdörrenés… Akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer én is… Tovább »

OrfűMad – A nem várt Őrület

OrfűMAD 2016 Őrült élmény volt még nekem, külső szemlélőnek is ez a verseny. 🙂 Hiába a csodaszép helyszín és a remek szervezés, a kegyetlen időjárási viszonyok miatt mégis kissé ambivalens kalanddá vált – még számomra is –  az idei OrfűMAD. Egyrészt furcsa tapasztalás volt általam nagyon erősnek ítélt embereket ideig-óráig összezuhanni látni testileg-lelkileg. És még… Tovább »

Edit – Spartan Race extrákkal :)

Olyan fantasztikus élményben volt részem a hétvégén, hogy gondoltam megosztom Veletek. 🙂 Az egész úgy indult, hogy Spartan Race-re mentünk Lengyelországba a Párommal, aki edzett és gyakorlott Spartan versenyző (Mayer Viktor) és amúgy a magyarországi Spartan versenyek egyik szervezője. Csak magunk között megjegyzem, hogy nincs más választásom, mint indulni ezeken a versenyeken. 😉 😀 Röviden… Tovább »

ISZINIK100 – FutAnyu módra (100km, 3027m)

A múlt heti 100kilométeres “túra” Szőcs AM tollából… <3 50 kilométeres teljesítőként még mindig hihetetlen dolognak tartom, amit a lányaink véghezvittek… Nem elég fizikálisan roppant felkészültnek lenni egy ilyen megmérettetéshez, nagyon egyben kell lenned fejben, lélekben is. Kriszti, Annamari, büszkék vagyunk Rátok. Olvassátok sok-sok szeretettel… 🙂 ***************************************************************   “A végén csak az marad meg, amit… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!