Laci első maratonja – 42 évesen 42 kilométer

“Laci a Király” 🙂

Laca barátunk első maratonja.. hm…

Ha pár nappal október 11. után kérdezitek Lacit arról, az első egyben az utolsó-e, valószínűleg bőszen igenlő a válasz, sőt, a hétvégén átküldött történetét is úgy kezdi, A Maratonom… nem az Első maratonom, amit ugye követhetne még akárhány leküzdött 42kilométeres… 😀

Laca Drága, én nagyon csóváltam a fejem, mikor a Férjem rábeszélt erre az Őrületre. 42 évesen 42 kilométer? Őszinte leszek, barátom, voltak kételyeim, bőven. De bebizonyítottad, ismét!!!, hogy Te vagy a Király! 😉

Én támogatólag, a bizalmat megelőlegezve Neked odabiggyesztem a címsorba az ELSŐ szócskát, oké? Hiszem, hogy fogsz Te még az Életben 42 kilométert futni. Jó társaságban, viccelődve-küzdve, magadon mosolyogva és futótársaidat mosolyogtatva, úgy, ahogyan azt pár hete tetted… A kislányaid, a családod és jómagad legnagyobb büszkeségére. 😉

Olvassátok kérlek szeretettel Lacika maratoni beszámolóját. 😉

**********************************************

Sziasztok!Először is KÖSZÖNÖM mindannyiótoknak a segítséget, biztatást és mindent.
A felkészülés és a verseny alatt is.
Olvassátok szeretettel…

Maratonom

Maratonom

Magó kérésére ragadtam billentyűzetet, ez igen fájdalmas nekem, aki ismer tudja:), utálok gépelni.

Hol is kezdjem?

2012-ben, év elején voltam egy célkitűző előadáson, ahol a tréner, Pongor-Juhász Attila nagyközönség előtt megígérte, hogy ősszel, zéró futó(elő)élettel lefutja a Maratont. Ha mégsem, akkor az autóját kisorsolja a közönség között. Ez nekem is tetszett, de nem mertem ilyen nagyot álmodni: én -10 kilót vállaltam és egy félmaratont, az autómat tettem fel én is tétnek, egy barátommal kötöttünk fogadást. Természetesen azóta is ugyanaz az autónk. 😉
A félmaratonnal nagyon megküzdöttem, így kicsit nehezen ment a KOMOLY ígéret magamnak, hogy a 42-t is meg tudom csinálni.

Krisztián barátom igen ügyes tanácsára azonban, valamikor tavasszal elköteleztem magam. Mégiscsak nekirugaszkodok. Közhírré tettem a Facebookon, innen már nincs vissza út… Ha nincs Krisz, nem csinálom meg az tuti. Úgyhogy ezúton is nagyon köszönöm Neki a sok segítséget!!!!!

Felkészülés:

Egy esztergomi tárgyalás után hazafelé jövet rábeszélődtem erre az őrültségre és megvolt a terv, 5 óra 15 alatt ez menni fog. Ezt el is kezdtem magamnak mantrázni. Ahelyett, hogy sokat futottam volna. 😉 Persze, annak is nekiálltam, de nem túl tudatosan és profin, csak úgy ösztönből.

Teltek a hetek, a km-ek és sokat konzultáltam Krisszel, mit és hogyan kellene. Nyáron Balatonon nyaraltunk és már 42 km-t futottam/hét. Mert ez volt a tréner kérése. Igaz, mindössze 1!!! hétig:) Majd elmentünk Horvátországba, ahol úgy terveztem, rengeteget fogok futni. El is indultam bőszen, de 4-5 km után teljesen kivoltam, így az edzési lendület jelentősen alábbhagyott. Mikor hazaértünk… hát, akkor sem volt túl nagy kedvem a futáshoz.
Nem is nagyon hívtam Krisztiánt.

Ellenben, ő nem volt rest! Miután én pár hétig nem jelentkeztem, telefonomon feltűnt a neve. Első kérdésekor tudatosodott bennem, miért nem jelentkeztem nála. Volt oly pofátlan megkérdezni, milyen hosszúkat szoktam futni mostanában, ugyanis pár hét és itt a verseny. A válaszomra nem térnek ki, de sokkal inkább az ismételt fájó kérdésére:
“Komolyan gondolod te ezt a Maratont?”

Ezután jöttek az első hosszú futások. Egyedül kb. 10 km-ek.
Majd drága Edzőm megszervezett nekem, így kezdetnek, egy félmaratoni távot. Római parttól Szentendre és vissza. Majd meghaltam, de sebaj csak a duplája a Maraton, biztos menni fog. 😉

Szentendre, 30 km csapatban

Aztán minden hétvégén hosszú futás 25, 30 kilométerek és már csapatban, Krisz ismerőseivel, ami nekem nem tetszett, mert hát edzőm és ketten, sokkal bensőségesebb, mint ismeretlenekkel.
Viszont életem legjókedvűbb futása volt, baromi jó fej arcokkal. Persze mindegyik sokkal jobban fut mint én, mégis annyi elismerést kaptam tőlük, hogy már azért is megérte!
Szóval, nagyon jól sikerult.

Ezen felbuzdulva támadt Krisz elmebeteg ötlete: fussunk hegyen, a Kinizsi 100 útvonalán 35 km-t. Hát jó!

Kora reggel indulás Békásról. Kb. 400 méter után olyan emelkedő volt, hogy már csak gyalogolni bírtam. Megint sebaj, csak 30 egynéhány van vissza!

Kinizsi “túrán”

Őszinte leszek, 25 kilométernél feladtam és elindultam gyalog a hegyen keresztül egyedül. Pokolba mindenkivel, főleg Kr….. . Edit, Andika és Krisz futottak aznap 36-ot, minden elismerésem. Én meg nem részletezem, de eltévedtem, másztam 4 kézláb, életmentő vizet kaptam turistáktól (mert persze amit megtanultam, milyen fontos a frissítés, Edittel még eltévedés előtt hátizsák csere, miután kiforgattam minden zsebet, rájöttem, a kaja és a pia is náluk maradt, anélkül kell meg megtennem a hátralevő 8 km-t).

A vége felé megint futva, 33 km, 1000 méteres szintkülönbséggel lett az aznapi lightos edzésem. A másnap, halál. Mindenemben iszonyatos izomláz.

Aztán megint laza hosszúfutások , 30, 21 kilométerek. Ó, csak itt lenne már a Verseny! 😀

Andikával, mert rájöttem, milyen jó, jó társaságban futni, 1 Margitsziget kör utolsó hosszú edzésnek, igaz kb. az Őrsről indultunk. Már úgy indultam mint egy rozzant. Bicegve, sziszegve, úgy fájt a vádlim. 18 km után viszont nem bírtam. Séta és kocsival haza.
Nem volt túl biztató 1 héttel a Maraton előtt.

Be is gyulladt a térdem.
Talán jel, hogy nem az én sportom, ne menjek versenyre?
Talán az is intő jel, hogy kedd éjszaka a WC-re menet a sötétben akkorát estem az ágyunk sarkában, hogy nem bírtam felkelni, a térdem és a sípcsontom is vérzett. Mekkora Balek! 😀 Talán az is intő jel, hogy, motorral elestem egy frankó olajfolton, persze a térdemre.
De mar csak 3 nap. Talán megérem.
Közben spirituális gyógyítónál a térdemmel, mire ő: alázathiány. Pont most?! Mert ha ez pár éve, akkor még megértem. Köszönöm, Edina! 😉

Mindenestere meggyógyítottad, a versenyen vettem észre, teljesen elmúlt a fájdalom. De a rajtnál még éreztem.

2014.Október 11.

Marhára izgultam, térdem fáj, oda felé úton magamban énekeltem, Quimby Most múlik pontosan-ját saját verzióban, lábamat felszólítva a gyógyulásra:
“Elmúlik biztosan ( most múlik pontosan)
Engedem hadd menjen,
….
Nem vagy való nekem…”És ahogy írtam, tényleg elmúlt. 😉

Rajtnál sok sikert kíván mindenki mindenkinek, tanácsok, mire kell figyelnem. Tempó, frissítés, stb.Aztán eldördült a rajtpisztoly, gondolom. Igaz, én nem hallottam, de mire elkezdtünk futni, 3-szor pisi a bokorban.
Rajtnál még Eritől nagy puszi, aki arcára nevemet festve, szerintem jobban izgul, mint én.
Már futok, de nem tudom mennyivel, mert a tetves GPS nem találja a műholdat.
3 perc után az is oké.
Bárcsak ne tette volna, mert látom a 7 perces iramfutóim, akire bíztam az “életem”,
sokkal gyorsabbak, mint a kijelölt tempó. Mellettük 18 éves srác, hátán: “Mind itt halunk meg”. Biztat minket. 😀

A szurkolócsapatom legkedvesebb tagjai <3

Drága családom táblákkal felfegyverkezve, hogy hajrá Apa, lelkesen fedő cintányérral, tapsolva, kiabálva drukkolnak.
Lacika majdnem sír, de inkább majd a végen. Közben még nem szabad.
Profi edzőmtől 😉 , Krisztől azt is megtanultam, elején fogjam vissza magam és nincs megállás frissítésnél. Így elhagyom iramfutóimat, pedig lassabb vagyok, mint ők.

Andrássy úton Sanyitól, aki szembe fut velem a tömegben, egy hajrát kapok ( tök jó). Én is keresem az ismerősöket és Andikát kiszúrva neki is nagy kiabálás. Próbáltam pajtáskodni a többi futóval, hogy már nincs sok hátra, de senki nem érti, vagy mert francia, vagy mert csak fáradt.
Margitszigeten, végre beszélgető partner, 63 éves pasi…

Pesti rakpart, utolérnek az iramfutók, a 18 éves srác is, aki büszkélkedik, 2 perc előnyünk van. Útvonalra nem nagyon emlékszem, csak arra, hogy 23- nál vagyunk és nagyon-nagyon kikészültem. Úristen mennyi van még hátra! Frissítésnél lapátoljuk a sráccal magunkra és magunkba a vizet, iszonyatos a meleg. Majd futunk vele együtt, tempó: gyök 2. Megkérdeztem tőle hányadik maratonja, mert nem láttam a hátán az első maratonista feliratot. A második.
Én pedig hosszú, fél perces ismeretségünkre való tekintettel szimpatikusan:
Te hülye vagy!
De ő is így vélekedett magáról. 😀

Futunk együtt, majd javaslatomra szóbeli szerződést kötünk, hogy legalább a híd végéig nem állunk meg.
Még mindig kivagyok mint a kutya, és tudom, kétszer kell átfutni a Margitszigeten. Mikor meglátom, hogy Pestre átérve, Boráros tér fele vissz az út, megint Úristen! Ez ellenkező irány! A sziget oda. vissza kb. 5 km, és ott még közel nincs vége.
Nagyon meleg van! Hogy felvidítsam magam, két drukker táncoló lányhoz csapódom és pörgök velük egyet-egyet. Ez segített.

Sokat belesétálok. Frusztrál, hogy egy bácsit (aki mezítláb nyomja félmeztelenül, és nem tudom eldönteni, fut vagy sétál), nem bírom elhagyni. Nem úgy, mint a srácot. “Elszáguldottam” mellőle.

Margit híd, 30km, a családdal

Csak a Margit hídig bírjam, ott a család és a barátok, ott drukkolnak. Na, majd onnan…
Azt hiszem sétálva látnak meg. És nem ők sétálnak… Látják, kampó vagyok.
Sebaj, tolni kell tovább.

Maja kísér párszáz méteren

Maja lányom fut pár száz métert velem, szuper volt.

Ismét összeakadok a sráccal, valószínűleg mégsem voltam olyan gyors.
Mellette jön a barátnője civilben, ő is kínál vízzel, de most kaptam, így csak üres flakonomat bízom rá. Futunk a sráccal, mikor oldalra nézek és látom, a párja gyalogol mellette, velünk, tartva a tempót.
Mire én: legalább csinálj úgy mintha futnál könyörgöm!!!!! 😀

Úgy döntöttem megint meglépek, mert annyira fáj és így sokkal tovább fog tartani.
Talán feléledtem, túljutottam a falon?
Közben jön a segítség, Szabolcs, akivel régen együtt judóztunk, ultrafutó lett. Egy tempóban kezdtük a futást, majd eltűnt, majd újra előkerült. Egyik találkozásunkkor kezembe adott 2 tablettát (só, magnézium) csak annyit mondott: vegyem be és megint eltűnt.
Közben mellém ér egy 63 éves első maratonos néni. Annyit kérdez: ugye ma már nem futunk több maratont? :))) Hát nem…

Befutó

Nem is készült rólam jó befutó fotó, mert a célnál utolértem (addig elhúzott) és mindenki Őt fotózta. Nagyon aranyos volt, levette 25 km körül a cipőjét, oldalára kötözve tolta tovább, mert így pihen a lába.

Folyamatosan segített a sok-sok szurkoló, zenészek a saját szurkoló táborom, Szilvi, Maja, Bogi, Futanyuk, Peti, Melinda, brutál nagy erőt kaptam tőletek. KÖSZÖNÖM!
Nyugatinál összeakadtam egy nővel, akit Szabolcs megmentett a só és magnézium kombójával.Ugyanis a hölgy már feküdt az út szélén, megkapta a “cuccot” és utána végig tudta csinálni.
Itt már fájt már nagyon-nagyon és féltem, Krisz betartja az ígéretét és elém fut. Tudtam, ha így lesz, nem totyoghatok. 😉
Pezsóék 40-nél vártak, ott már tudtam, meglesz, kaptak is ölelést és izzadt puszit.
41 -nél pedig feltűnt Krisz és kiabált, hogy “MEGCSINÁLTAD, KIRÁLY VAGY! “(na tessék, most könnyezek) és futott velem 500-at, mikor én gondoltam nyomok egy olyan utolsó 500 métert, amit 30-as edzések végén tudtam (4,20-as km-t). Na, itt megtoltam és olyan hányingerem lett, inkább belassítottam és csak a célegyenesben sprinteltem egy utolsót.

Ott várt a családom ujjongva. Hősök voltatok feliratok, fütyülő, tapsoló tömeg…
Én pedig büszkén rogytam le a fűre.

A végén motorral indultam haza, iszonyatos tömeg a Hősök terénél. Mellém ért egy másik robogós és duzzogva monda, nem igaz, hogy nem lehet a Népligetben futni.
Mire én: HÜLYE FUTÓK!
Ő pedig bőszen bólogatott:))))))))))………………………………………..

Köszönöm, hogy végigolvastatok. 😉

Tóth László

********************

Oldal ajánlása emailben

Kommentek