Lehotzky Bogi vagyok, 14 éves, 2019-ben a 25 magyar Győztes egyike. Egyike azon gyerekeknek, akiket korábban daganatos betegséggel diagnosztizáltak, egyike azoknak, akik legyőzték a rákot. Én vagyok az egyik szerencsés, aki idén Moszkvába utazhatott, hogy Magyarországot képviseljem ezen a rendhagyó tornán. Hálával tartozom ezért az Együtt a Daganatos Gyerekekért Alapítványnak, nem fogom tudni eléggé megköszönni, hogy lehetőséget kaptam a moszkvai részvételre 24 társammal (most már barátommal) egyetemben, életreszóló élményt kaptam tőlük, végtelenül hálás vagyok.
De mi is ez a verseny? Hogyan kerültem ide?
A Győztesek versenye napjaink legnagyobb európai sportrendezvénye a daganatos betegségből felgyógyult gyerekek számára, nemzetközi hírű és világszínvonalú program, amelyen azok a 7–16 év közötti gyermekek vehetnek részt, akik az onkológiai kezeléseket sikeresen befejezték. A kezdeményezést indító orosz alapítvány 2010-ben rendezte meg első alkalommal a Győztesek versenyét Moszkvában, melyen azóta évről évre egyre több ország gyógyult gyermeke képviseli hazáját. Az idei volt a 10., jubileumi torna, 16 ország képviselte magát, hat versenyszámban indulhattak a gyerekek. Jómagam az asztaliteniszt, a lövészetet, a futást és a focit választottam, de lehetett volna még sakkozni és úszni is. 25 magyar gyereket lát vendégül Moszkva minden évben, a 25 gyereket 25 felnőtt kíséri.
Részvételünk feltétele tehát egy zárójelentés volt. Egy zárójelentés, amely kimondta, hogy erősek vagyunk, hogy alkalmasak vagyunk a megmérettetésre. Egy papír, ami bizonyítja, hogy mi már Győztesek vagyunk, mert felülkerekedtünk a félelmetes kóron. Az én ellenfelem neve “Neuroblastoma” volt, egy mellékvesém bánta még baba koromban. Műtét után nyirokcsomó áttét miatt kaptam kemoterápiás kezeléseket is, de szerencsére nincsenek igazán emlékeim. A szüleim mindössze pár éve meséltek nekem a dologról, ezért is utaztam csak most, viszonylag későn, már 14 éves kamaszként 🙂 Moszkvába. 6 éves korom óta vagyok papíron (is) gyógyult, de soha nem éreztem magam betegnek, a hasamon lévő hosszú heg mindig is a részem volt, sportiskolába jártam, sokáig nem is igazán tudtam arról, mi mindenen kellett keresztül mennem, mikor még igazán kicsi voltam. Ezt sajnos nem mindenki mondhatta el magáról az idei csapatból, rossz belegondolni is… Ez a szomorú apropó tehát, amiért Moszkvába utazhattunk 25-en, gyerekek. Kicsit ellentmondásosak lehetnek az érzések ezzel kapcsolatban, mert hogy mi mind, kicsik és nagyobbak is, akik utazhattunk, versenyezhettünk, egyszer már küzdöttünk egy nagyot, és most valahol ennek ellentételezéseként utazhattunk oda, ahol viszont életünk egyik legfantasztikusabb élményében volt részünk.
Na, de bele is kezdek… 🙂
07.03.-án reggel a Budapesti Liszt Ferenc repülőtéren volt a gyülekező. Nagyon izgatott voltam, alig vártam, hogy odaérjünk. Amikor beléptünk az épületbe, már messziről meg lehetett ismerni a csapatunkat, hisz mindenki – a korábban az alapítványtól megkapott – melegítőben, pólóban volt. Már ekkor lehetett érezni, hogy ez az 5 nap olyan nagyon közösségi, összefogós, igazán „együtt” program lesz. Dr. Bakó Katit ismertem akkor még csak, az alapítvány kurátorát. Ő hamar be is mutatott minket a kísérőinknek, Emesének és Magdinak, akiket nagyon szimpatikusnak találtam. Ők vigyáztak később rám és még 2 irtó aranyos lányra, Kaló Brigire és Nagy Borira, akikkel hamar megtaláltuk a közös hangot. Már a becsekkolást követően sokat nevettünk, beszélgettünk a lányokkal, Ők lettek később a szobatársaim.
A repülőút gyorsan eltelt. Leszállás után kedvesen fogadtak minket és egy külön busszal elvittek az Aerostar nevű 4 csillagos hotelbe. Nem csak mi, magyarok, de szinte minden résztvevő ebben illetve egy szomszédos szállodában lett elszállásolva. A berendezkedés és vacsora után átsétáltunk a szállodától kb. 5 percre található CSKA Stadionba, ahol megnyitották a versenyt. Hatalmas buli volt. Előadással kezdődött, a Kis hercegből játszottak el jeleneteket, majd ezután minden gyereket lehívtak a színpadra. Az előadás folytatásaként óriási parti következett, giga lufikkal, hangos zenével és szuper hangulattal. Nagyon jól éreztük magunkat, jó, hogy már itt összerázódhatott kicsit a csapatunk.
Másnap megkezdődtek a versenyek.
A verseny második napján lövészetben indultam, de az úszás is ezen a napon zajlott. A reggeli közös, zenés bemelegítés után rengeteg szabadidőnk volt, de addig sem unatkoztunk, a szervezők változatos programmal kedveskedtek a gyerekeknek. Kézműves foglalkozás, arcfestés, hajfonás, társasjátékok, sminksarok és egyéb programok vártak ránk. A lövészet egy igazi kihívás volt számunkra. Mivel az orosz gyerekeknél állítólag ez a sportszám olyan, mint itthon a zsámolyugrás, ezért ma csak egyikünk állhatott dobogóra ebben a számban, de emiatt nem keseredtünk el. Érdekes tapasztalás volt, nagyon tetszett. Úszáson ketten is érmet szereztek a lányok közül, barátnőm, Bori is felállhatott a dobogóra.
Aznap, eredményhirdetés után még elindultunk a belvárosba. Ezt titokban kellett tartanunk, hiszen csak mi, nagylányok voltunk olyan szerencsések, hogy megtekinthettük Moszkva éjjeli arcát a kísérők csapatával. Metróra szálltunk és elindultunk a városba. A Vörös teret néztük meg, egyszerűen csodálatos volt! Amikor megláttuk a távolból a Vaszilij székesegyházat, olyan izgatottak lettünk, hiszen régi vágyunk volt eljutni ide. Rengeteg képet csináltunk, nagyon sokat nevettünk, jól szórakoztunk. Ez volt az utazás egyik fénypontja számomra. A hotelbe későn értünk vissza, de nem bántuk, még akkor sem, ha esetleg másnap picit fáradtabban ébredtünk.
07.06. A verseny harmadik, utolsó napja. Ezen a napon sakkban és fociban mérhették össze a csapatok a tudásukat, erejüket. Én fociztam. A futballcsapatokat összesorsolták, így más-más nemzetiségű lányokkal kerültem egy csapatba. 15 nemzet gyermekei képviselték országukat ezen a tornán, a csapatomban szinte minden lány máshonnan jött, de kedvenc kazah barátnőm, akit itt ismertem meg még első nap, velem sorsolták össze. Ennek nagyon örültem. Harmadik helyezést értünk el végül új barátnőimmel, de összesen 14 érmet szereztünk a magyar csapatnak az utolsó napon.
Eredményhirdetés után következett a záróbuli. Egy orosz zenekar lépett fel, nagyon jól éreztük magunkat, de azért kicsit elkeseredtem, amikor haza kellett indulnunk, mert tudatosult bennem, hogy ez volt az utolsó program ebben a stadionban. 🙁
Másnap már kicsit más érzéssel keltünk fel. Szokatlan volt, hogy reggeli után nem a stadionba kellett sietnünk a szokásos reggeli bemelegítésre, és hogy egyáltalán már nem is megyünk vissza a csarnokba, nekem ez kisebb lelki trauma volt. Na jó, túlélhető trauma. 😀 De már most hiányzott a verseny okozta izgalom és élmény.
És elérkezett a hazautazás napja. 8-án megreggelizve, összepakolva, és szomorúan álltunk már 9:30-kor a recepción a buszunkra várva. Miután mindenki leért és ki is csekkoltunk, elindultunk a belvárosba még egy utolsó buszos városnézésre. Kiszállni csak a Vörös téren volt lehetőségünk, ott is csak rövid ideig gyönyörködhettünk, de itt is megcsináltuk a csoportképünket, és elindultunk ebédelni. Elég fancy étteremben tömhettük tele a hasunkat, maga az étterem és az étel is nagyon jó volt. Ebéd után újra buszra szálltunk és célba vettük a repteret. Már itt éreztem, hogy nehéz lesz a búcsú. A reptéren kis várakozás után repülőre szálltunk, a gépen is amennyit csak lehetett, beszélgettünk, sokat nevettünk. Aztán lassan elérkezett a leszállás ideje. Amikor felvillant az “öveket becsatolni” jelzés, leperegtek előttem az elmúlt 5 nap képei, történései és elsírtam magam. Akkor először. Leszállás után beszélgettünk még kicsit, amíg beengedtek minket az országba, ott is eléggé elérzékenyültem. A csomagok felvétele után, még a falak mögött is könnyes búcsút vettünk… Négyszer sírtam el magam, ha jól számoltam leszállástól a családdal való találkozásig, utoljára már a nagyim nyakában.
Számomra ez az utazás fergeteges élmény volt. Tényleg elmondhatom, hogy ez volt talán életem legjobb élménye, életem leggyönyörűbb 5 napja! Nem fogom tudni elégszer elmondani, leírni, hogy mennyire hálás vagyok, hogy én is részt vehettem ezen az eseményen. Sok új emberrel ismerkedhettem meg, köztük Brigivel és Borival, akik nagyon jó barátnőim lettek, de itt mindenki egytől-egyig hihetetlenül jófej, vicces, kedves és elfogadó volt, ennél jobb társaságot elképzelni sem tudtam volna! Meg szeretném köszönni mindenkinek, hogy ilyen felejthetetlenné tette ezt az utazást számunkra, számomra. Az orosz vendéglátók mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat, kényeztetve voltunk végig, rengeteg apró meglepetés, ajándék várt minket mindenhol és szuperebbnél szuperebb programok. A verseny izgalma pedig, az igazán profi körülmények, az, hogy minden úgy volt megcsinálva, leszervezve, mintha egy igazi Olimpián lennénk, igazán különlegessé tették ezt az utazást. Mindenki sportolónak, mindenki győztesnek érezhette magát a legkisebbtől a legnagyobbig, nem csak az, aki dobogóra állhatott kamerák között. Nagyon büszkén viseltem a magyar mezem, a piros-fehér-zöld ruhadarabjainkat, olyan érzés volt, mintha igazi, komoly versenyzők lennénk. Nem sokaknak adatik meg ez az érzés.
Köszönöm még egyszer ezt az egyszeri lehetőséget, ha lehetne, már most indulnék vissza. Biztos vagyok benne, hogy mindenki így érez, aki ott lehetett. Nagyon sok élménnyel, érzésekkel, barátságokkal gazdagodhattunk mindannyian…
