A Leghosszabb UTAM
Márciusban a BSZM után, amit egyéniben teljesítettem ( Balaton körbe 4 nap alatt – a szerk.) keresni kezdtem valami kihívást, regisztráltam ezért a nyolcvan kilométeres Korintosz.hu-ra. Mikor azonban jött az értesítő a fizetésről, úgy éreztem nekem nem ér ennyit, messze van, szállás, stb… Tovább keresgéltem tehát és így neveztem végül az UTT-re (UltraTiszaTó). Kinga felajánlotta, ha kell kísér. Szaván fogtam, megbeszéltük, regisztráltam, utaltam.
A BSZM után 2 héttel maratont futottam Pozsonyban, következő héten Vivicittá, újabb maraton Füreden, majd újabb félmaraton Üllőn és már vége volt az áprilisnak. 🙂 A május sem volt sokkal egyszerűbb. Debreceni 21 kilométer, EU-s futás, Tisza-parti fálmaraton, Szentendre Trail 54km egy hétvégén, majd a következőn Szolnoki félmaraton, másnap Polár Kenese félmaraton és már június lett hirtelen. 😀 Az év hatodik hónapja a Szeged maratonnal indult, K&H-val folytatódott, 17.-én Auriga erdei futóverseny, 30.-án Szabadság napi Trail és júniusnak is vége lett.
Ezekre a versenyekre még saját elhatározásból neveztem, mert valamiért fontos volt mindegyik. Nem tudtam választani, éreztem nem sokáig mehet így 47évesen, ráadásul kemény munka melett.
Nagyon meg voltam elégedve a BSZM edzéstervével, amit Gabi (Barát Gabriella, Gizionok – a szerk.) készít, így gondoltam egy merészet és megkerestem Őt április végén. Rákérdeztem, segítene-e rendet rakni körülöttem és normál mederbe terelni a futós életemet, mielőtt baj lesz. Hosszú konzultáció után igent mondott, amit tett követett. Bevallom nem vagyok hozzá szokva, hogy megmondják, mikor, mit csináljak, de némi harc után úgy érzem, összecsiszolódtunk. Azóta sem keresek kibúvót, kifogást, megcsinálom, amit kér, mese nincs.
A Szentendre Trail után azt mondta, ha ez megvolt, meglesz az UTT is, amennyiben nem csinálunk valami nagy hibát és természetesen próbált lebeszélni az eszeveszett versenyzésről. Túledzett voltam és pihennem kellett. Csak úgy engedett el, ha nem versenyként futom meg a 111 kilométert, hanem csak mint hétvégi hosszút. Megértette velem, hogy nem mehet így sokáig. Az utolsó hetekben sikerült lecsökkenteni a km-eket és rendesen edzeni. Majd eljött a várva várt nap. 🙂
Nem izgultam, tudtam, felkészültem,mehetünk.
Pénteken délután megérkeztünk Zitával a tóhoz,ettünk, ittunk, leért Kinga is, majd este még a kért 20 perc futás, majd a fűben nyújtás is megvolt.
Reggel 5-kor magamtól ébredtem. Kávé, zabkása, vitaminok, öltözés és induljunk. 🙂
Gabiék már vártak, ölelések, sok jó tanács, megbeszélte Kingával, mire figyeljen velem kapcsolatban és utamra engedett. Puszi a férjemnek is és beálltam a rajtba. Az utolsó 2 percben a szpíker kérdezte, ugye mindenki élesztette a csipjét? Nem. Mi van? Hol? Mi? Ott hátul! Ooohhh. Irány hátra, csippp és végre elindultunk.
Fél óra futás után Kinga utol ért biciklivel, megkérdeztem, szerinte hogy állok. 3/3. Ahhh, ez szíven ütött, de majd elválik a 111.-nél. 😉 Szokásom,hogy megjegyzek embereket hátulról, pl. tetkós lábú fiú, táskás pasi, kalapos-hosszú csávó… ez nekem fontos a továbbiakban. 🙂
![]()
10-km-ekre szedtem a szakaszokat, megvolt 10-20-30-40-maraton, majd kérdeztem Kingát,
tudja-e, hogy már csak 13.5 km és visszafordulunk, meglesz a fele. 🙂
Erika és Kinga
10-km-ekre szedtem a szakaszokat, megvolt 10-20-30-40-maraton, majd kérdeztem Kingát,
tudja-e, hogy már csak 13.5 km és visszafordulunk, meglesz a fele. 🙂
Gabi jött a nagyobb frissítő-váltó pontokra, ami nagyon nagy erőt adott, tudtam, ha gondom van , hívhatjuk. Jegeltek, kávét szereztek és biztattak. Sapka nélkül indultam reggel, folyamatosan néztem, melegszik-e a fejem. Mikor kérjek sapit? Mivel nem szeretem, igyekeztem tolni a használatát. Mikor már muszáj volt, felraktam, jeget alá, a melltartómba jégakkut, csuklószorító alá is és gyerünk. A fordítónál mondtam Kingának, egyen meleg ételt (leves,krumplis tészta), majd jön utánam, én nem kérek, megyek tovább. Szerettem volna nagyvécézni, ezért is kértem kávét, mert attól mindig sikerül. Hát most nem. 🙂 A pisilés sem volt az igazi, a vesém nem igazán dolgozott, nem izzadtam különösebben, inni rengeteget ittam, de a susnyásban 3x jártam és az is csak inkább inger volt.
A frissítőkön falat vajaskenyér, rá sós paradicsom, sajt, néha barack befőtt, olívabogyó, sok-sok kóla, amit versenyen kívül nem szoktam de ilyenkor megőrülök érte. A férjem küldött utánam rostos narancslét, na az húúú nagyon jól esett! 🙂 Utána kértem is, de magamtól nem jutott volna eszembe.
Ha jól emlékszem, 60 kilométer után már úgy fájtak elől a combjaim, mint egy trail után másnap. Visszafelé ráadásul mintha odébb tolták volna a frissítőket ( mindig az volt a következő cél ), sehogy sem akartak a pusztában látszani. 😀 Mikor megláttam a messziben üdvrivalgás, kóla. Már nem nagyon ment semmi, ami szilárd. Gél, 4 óránként az összerakott vitaminjaim, ezeket Kinga szigorúan belém tolta. Figyelte ne görnyedjek, de hál’Istennek nem kellett emiatt rámszólni, csak egyszer. Zenéltünk, énekeltem, táncoltam is, sokan megmosolyogtak, mások köszönték a zenét.
Van egy rossz vagy jó szokásom, kinek mi: ha valaki mellett elmegyek, aki sétál, próbálom hívni magammal. Ezen a versenyen egy olyan futót sikerült összeszednem, aki 53km-nél fel akarta adni. Hívtam, jött, nem szállt ki, kézenfogva értünk célba. Azt mondta, “Te lettél az én futóanyum, nagyon felnézek Rád, ha nem vagy, feladom! ”.
Útközben még két ilyen srácot szedtem össze, az egyik nagyon vacak állapotban volt, fáradtan sétált. Ő csapatban futott, hívtam magammal, jött is. 🙂 Majd érkezett egy másik fiú, aki párban indult. Ő is velünk tartott, így lettünk egy kis négyfős csapat, Kingával kiegészülve sok-sok kilométeren át.
Az első srác a váltóig tartott velünk, a párost futót várták a frissítőnél, ahol én nem álltam le hosszasan. Elhagytam a “szlovákom” is ( szlovák friss apuka volt, 3 hónapos pici babával. A frissítőnél várták, mielőtt fürdetés lett volna.) Egyszer csak hallom, “Utolértelek Erikaaaaa, megvagy, jól megfuttattál!” 🙂
Azért futott 6km-t ezerrel, hogy beérjen és együtt menjünk tovább.
Közben megvolt a 80km, ami azért fontos, mert ott sétáltam bele először a távba. Kb. 200métert, majd még párszor ugyanezt, de ez jobban fájt, mint kocogni.
Tudtam, hogy Abádszalókon vár a lányom, a barátja, barátnőm. Ez vitt megint előre, újabb cél: 88 km. Láttam, hogy integetnek, elém futnak. Puszi nekik, kis frissítés, kértem, menjenek a célba. A férjemnek is mondtam, hogy most már Ő is menjen, várjon a célban mindenki!![❤️]()
Tudtam, hogy Abádszalókon vár a lányom, a barátja, barátnőm. Ez vitt megint előre, újabb cél: 88 km. Láttam, hogy integetnek, elém futnak. Puszi nekik, kis frissítés, kértem, menjenek a célba. A férjemnek is mondtam, hogy most már Ő is menjen, várjon a célban mindenki!
90km. Egyre jobban fáj minden, de már CSAK 1 félmaraton.
100km-nél megálltunk egy fotóra. 🙂 Egy kiránduló pártól megkérdeztem, mennyi az idő, majd mikor megtudták, hogy egyedül mentem egy 100-ast ujjongtak. Mindenütt kedvesek voltak az emberek, szurkoltak, kiabáltak.
Ekkor már délután 5 felé járt az idő, de még mindig égetett a nap, árnyék sehol.
Egyre nehezebben teltek a 100 méterek is. De mentünk az én szlovákommal, mondtam neki, hogy 8-9 óra közötti befutó volt az álmom, 9-ig be kell érnünk. Azt mondta, necces, de meglesz, ígéri. Én is segítettem, most Ő jön. 🙂
Egyre nehezebben teltek a 100 méterek is. De mentünk az én szlovákommal, mondtam neki, hogy 8-9 óra közötti befutó volt az álmom, 9-ig be kell érnünk. Azt mondta, necces, de meglesz, ígéri. Én is segítettem, most Ő jön. 🙂
Ha sétáltunk, gyorsan rájöttünk, jobban fáj. Nem volt őszinte már a mosolyom.
Kinga bejelentette, már egyjegyű a szám, ami hiányzik. Újabb erő, gyerünk, 105, 106, 107. Utolsó frissítőpont. Nem álltunk meg, szinte minden métert számoltam, osztottam szoroztam,hogy este 9-ig beérjünk.Az utolsó 1000-1500 métert sprintben futottunk meg, hogy ki ne fussunk az időből ééés CÉL!!! Megvan!!!
Most éreztem, hogy ultrás lettem igazán, EZT szeretném, ha a testem, lelkem is így akarja!!!!!![🙏🏼]()
![🙏🏼]()
A kanyarban vártak Gabiék, a célban a család. A lányom akasztotta a nyakamba az érmet.![❤️]()
Erika 111km befutó
Fotó, videó, sírás. Itt már feladta a lábam a szolgálatot, kicsit maradtunk tehát még, majd odaállt a férjem a kocsival a célhoz, beraktak az autóba. Ohhhh, de fájt a lábam, a hasizmom.
Hazaérve gyors zuhany, lábam fel a falra, bekentem, próbáltam aludni. 7 után ébredtem és nem fájt jobban, mint a BSZM egy-egy reggelén. Azt mondják szerencsés vagyok!!! 🙂
117 egyéni induló volt, ebből 22 nő (elég rossz arány).
93-an értünk célba végül.
93-an értünk célba végül.
41.lettem összesítve és 10.mint nő.
Ez az eredmény minden várakozásomat felülmúlta, mert az elején nagyon sokan otthagytak.
Útközben azt mondtam Kingának, ha a 70-ben benne leszek, hálás leszek a Sorsnak. Álmomban sem gondoltam, hogy az első 50-ben lehetek.
Nagyon köszönöm Kingának a biciklis kíséretet, férjemnek az autós kísérést, edzőmnek, Gabinak a felkészítést és hogy eljött a férjével, végigkísérték az Utamat. Köszönöm, hogy vártak a célban a családdal, barátnőmmel együtt! Nagy köszönet mindenkinek, aki a felkészülés alatt biztatott, akik a verseny előtt-alatt-után szurkoltak, gratuláltak!
3 éve futok, azt hiszem, megtaláltam a helyem…
Kommentek