Anya és fia
Miért futsz?
Van, aki azért, mert a kollégája is fut és futni cool, van aki azért mert fogyókúrázik. Van aki azért, mert anno gyerekkorában is sportolt rendszeresen, de van, aki azért, mert ez terápia számára. Akad olyan is, aki úgy kerül felnőttként vissza a futás szép-nehéz útjára, hogy a gyermekének akar segíteni… Adódhat ugyanis úgy, hogy a kisfiadnak koordinációs- finom motorikai problémái lesznek, és ezen úgy szeretnél, úgy TUDSZ segíteni, hogy együtt futsz Vele. Ez utóbbi volnék én…
39 éves múltam, 6,5 éves a kisfiam, Anya, feleség és dolgozó nő vagyok.
2017 júliusában Balu azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy tanítsam meg futni. Menjünk ki az erdőbe és fussunk. Örömmel igent mondtam és 38 évesen harmadszor is nekiálltam futni.
Miért akart Balu megtanulni futni? 4 éves kora óta jártunk rendszeresen ergoterápiára, hogy fejlesszük a finom motorikáját. Ő nem tudott egy lábon megállni, nem tudott ugrálni páros lábbal és a futás koordinációval is gondok voltak. A dolog nem volt súlyos, de volt mit fejleszteni. Egy évvel később a gyermekorvosunk a sportot javasolta ergoterápia helyett. Heti 2 foci edzés és egy meccs, így kezdte a sport életét. Az elején nem voltak sikerélmények. Iszonyatosan küzdött, a csapat és az edzők is tudomásul vették, hogy vannak feladatok amiket nem tud megoldani, még. De nem adta fel, mert célja volt és van. Eközben nagyon sokat meséltünk neki a saját sport élményeinkről. Apa kosarazott versenyszerűen, én kézilabdáztam és futottam amikor nem voltak edzések és meccsek. Innen jött a kérés, hogy “Anya, taníts meg futni!”
Lehet egy ilyen kérésre nemet mondani? 😉
A mottóm, hogy érezzük jól magunkat futás közben, figyeljünk a tájra, a madarak csicsergésére, és élvezzük amit csinálunk, és fussunk annyit amennyi jól esik. Őszintén? Fogalmam sem volt, hogy kell valakit megtanítani, hogy ne lóbálja a kezét, a csípőjét, nekem ilyen problémáim sosem voltak. De arra gondoltam, hogyha egyszer rákap az ízére, ha elkapja a fonalat és nem koncentrál, elengedi magát, akkor menni fog. Ez idő és türelem kérdése.
Igazam lett. A nyári szünet végén a szülők és az edzők csodálkoztak Balun. Gyorsabb lett, és ha megindult a labdával nem kellett attól rettegnünk, hogy két lábon ér e el a kapuig vagy megbotlik a lábában. Azóta a csapatban az egyik legjobb cselező.
Novemberben elindultunk életünk első versenyén. A kötelező táv: 2,5km , azaz egy kör volt az esseni Gruga Parkban. Mi kettőt teljesítettünk. 🙂
Se ő, sem én nem futottunk még 5km-t korábban, de akkor megcsináltuk, a kivilágított parkban. Az érzés leírhatatlan volt. Büszkén posztoltuk magunkat, igen, lefutottuk!
Én a kisfiam miatt húztam tehát fel ismét a futó cipőt. Hálás vagyok Neki érte!
Nem akarok maratoni távokat futni, semmi elvárásom nincs magammal szemben. De köszönöm Balunak, hogy egy rég elfelejtett, feledésbe merült hobbimat újra megélhetem. A futás mellett görkorizom is rendszeresen és focizunk is “éjjel-nappal” Balázzsal. De természetesen a közös futásokat szeretjük a legjobban… 🙂
Szeretettel,
Zsuzsi
Kommentek