VasSanyi II.
Azzal nem untatnám régi ismerőseimet, hogy elmondjam újra, hogy lettem VasSanyi, itt elolvashatjátok: https://futanyu.cafeblog.hu/2016/09/12/lassanyi-tol-vassanyi-ig-ironfured/
A szeptemberi balatonfüredi Iron táv teljesítése után azt mondtam, hogy idén irány Kenese.
Így is történt, bár voltak bizonytalanságok, nem volt teljesen biztos, hogy ez valóban meg is fog valósulni. Ahogy megnyitották a nevezést, jelentkeztem. Viszont csak áprilisban vált 100%-ossá a dolog, ekkor fizettem be a nevezési díjat. Az előző beszámolómban már írtam, hogy a nyár eleji versenytől féltem, ezért nem mertem tavaly Kenesén indulni. Ennek ellenére mégis csak belevágtam, pedig, most még 2 héttel korábban volt a verseny mint tavaly. Ha jól rémlik, azért hozták előrébb, hogy ne ütközzön a keszthelyi triatlon fesztivállal. Nagyon az elején vagyunk még a kerékpár szezonnak, igazán jó idő még nem is volt idén. Futás volt sok, gyorsultam is magamhoz képest, de inkább rövid távon, a hosszú futások lassú, örömfutások voltak :). Nem is vagyok teljesen biztos benne, hogy sikerült a felkészülés, bár az eredménnyel elégedett vagyok… :).
Ez év elején történt pár dolog, ami megbolygatta az életem, új lakásba költöztem, új embereket ismertem meg, tulajdonképpen ez az év csupa, csupa jó dolgot hozott nekem, talán ennek köszönhető, hogy a sportban is fejlődni tudtam. Változtattam kicsit az étkezésen is, és ennek köszönhetően (és egy kiadós megfázásnak, amikor egy hétig nem tudtam enni) elég sokat fogytam, így egy igazán jó versenysúllyal tudtam nekivágni a versenynek…
Unjátok már? Pedig most következik a lényeg 😀
A nevezés pillanatában biztos volt, hogy kísérőm, segítőm, támaszom Edit lesz, akit az előző beszámolóból is ismerhettek, és aki azóta is legkitartóbb harcostársam, akivel azóta még jobban összekovácsolódtunk, akivel azóta újabb rengeteg kilométert tettünk meg két lábon és kétkeréken :). A versenyen velem volt még a Józsi haverom, aki most ismerkedik a triatlonnal, és nagy jövő áll még előtte, én úgy gondolom, továbbá ott volt még Szilvike, aki a az esti fáklyás futásra nevezett, természetesen maratoni távra…
Az volt a terv, hogy a futás egy részén Edit kísérni fog, amit csak úgy tehet meg, ha benevez az esti fáklyás futásra. Be is nevezett félmaratonra, hogy 21 km-en keresztül kísérni tudjon. Kicsit másképp alakult, de erről majd később.
Pénteken 13 óra után indultunk Józsival kocsival Kenesére, elfoglaltuk a szállást, a versenyközpontban pacsiztunk pár ismerőssel, felvettük a rajtcsomagot, ettünk, ittunk… este megérkezett Edit bringával Pestről!, kicsit később Szilvike is megjött…
Kicsivel 10 óra után már ágyban voltunk (Józsival 😀 ), de nehezen ment az elalvás. Próbáltam nem gondolni a másnapi versenyre, de így sem sikerül túl jól az alvás. az igazat megvallva csak forgolódtam egész éjjel…
Bedepózás
Negyed 6-kor keltünk. Józsi ún. rövid távon indult, ami nem is volt annyira rövid, inkább az olimpiai távhoz hasonlított. Az ő rajtja 8-kor volt, az enyém 9-kor, de természetesen együtt indultunk a versenyközpontba, együtt depóztunk, közben a csajok végezték a háttérben a komoly háttérmunkát :).
Depózás után fotózkodás, ráhangolódás következett. Egy héttel a verseny előtt jártam Kenesén, akkor a gyomrom görcsbe rándult, a torkomban is gombóc volt, de a verseny reggelén ez már nem volt, legalábbis annyira nem…
A Balatonman Kenese Iron és Special távja hagyományosan (és idén először a középtáv is) nem a partról, hanem a parttól kb. 600 méterre startol, ahonnan először ki kell úszni a partra, majd – Iron rávon – 2x kell leúszni a háromszög alakú pályát. Óriási élmény volt, amikor kifutott velünk a hajó. Józsi már úszott ekkor, Edit és Szilvi voltak ott a hajónál, fotóztak, drukkoltak ezerrel :). A hajón azért már jött egy kis vizsgadrukk, azt hiszem 🙂
Jöhet a következő kör. 🙂
Bár kicsi, családias verseny a Balatonman, de azért volt egy kis tumultus, egy kis rugdosódás az úszás rajtjánál, ezért próbáltam is kicsit lemaradni a tömegtől. Úszásra volt egyedül komoly célidőm, és ezt sikerült is tartanom. 1 óra 25 perc alatt szoktam úszni a 3,8 km-t uszodában is, tavaly Füreden is ennyi idő alatt úsztam, és valahogy most is ennyi idő alatt sikerült. Nem tudom, hogy csinálom, ennyi van bennem, se több, se kevesebb. Azt hiszem, hogy ha az Amazonason úsznék, le vagy fel, akkor is ennyi lenne az időm ezen a távon :D.
A depóban nem siettem, szép lassan szabadultam meg a neopréntől, ettem, ittam, öltözgettem, és indultam a 180 km-es bringatúrámra :).
Frissítés bringán
4 körös a pálya, plusz van egy bekötő szakasz. A bekötő szakasznál volt a szurkolói központ. Idén már más útvonalon vezetett az út, a 710-es főút teljességében le volt zárva, itt igazán jó minőségű úton lehetett kerekezni. Kicsit több szint került a kerékpárpályába, de szerencsére a füredi pályát még mindig nem közelíti meg. Az első kör végén már Edit, Szilvi és Józsi vártak, lesték óhajomat, sóhajomat, etettek, itattak, bíztattak. Józsi már túl volt a versenyén, gyorsan gratuláltam is neki, majd indultam a következő körömre. A bringapályán Viktorral bíztattuk egymást, ő tavaly Kenesén lett Ironman, de még a másik bringapályán, így ez neki is új volt. Bolyozni szigorúan tilos triatlonos versenyeken, így a szabályokat betartva, egymás mellett, másfél méternél nagyobb távolságot tartva tudtunk váltani egy-egy szót, bíztattuk egymást, és szidtuk a szelet 😀
Józsi és a csajok a második és harmadik kör végén is vártak, majd leindultak a verseny központba, mert tudták, hogy a futás kezdetétől nagy szükségem lesz rájuk! 🙂
A második depózásom még lassabb lett. De nem siettem sehová. Féltem attól, hogy mint legutóbb, sokat fogok ToiToi-ba járni (bár ezúttal kerültem a géleket), ezért levettem az egyrészes triatlonos versenymezt, ami nem túl praktikus, ha az ember sűrűn jár wc-re, és futónadrágot, pólót vettem fel. Olyan ügyes voltam, hogy a rajtszámomat a depóban hagytam, így párszáz méter futás után újra a depóban voltam. Ülj le, egyes! 😀
Szóval a terv az volt, hogy a 6 futókörből az első kettőt egyedül futom, a következő hármat már Edittel, és az utolsót megint egyedül, így Edit már a célban tud várni Józsival (Szilvike közben maratont fut, emlékeztek) és régi drukkoló társammal Zsófival.
Esteledik. Fussunk! 🙂
Közben kiderült, hogy az esti maratonra csak két nő nevezett, adta magát az alkalom, és Edit meg is ragadta, hogy dobogóra állhasson Szilvivel, hiszen minden célbaérkező nő dobogóra állhat, így hát Edit átnevezett maratoni távra… kicsit később érkeztem vissza a második körből, elrajtolt a fáklyás futás, de Edit megvárt, így nem 21, hanem kb. 28 kilométert futottunk együtt! Szerencsére a hasmenés ezúttal elkerült, csak egyszer voltam wc-n, sokkal jobban is haladtam Editnek köszönhetően, mint tavaly Füreden. Az evéssel volt gondom futás közben, nem nagyon akart már kaja lemenni a torkomon. Ha nincs ott Edit, talán nem is eszem semmit futás közben. De szerencsére ott volt! :). Egy komoly krízis azért volt futás közben. Egy energiaszeletet próbáltam az egyik frissítőponton magamba toltni, de nagyon nehezen ment le, majdnem vissza is jött azon az úton, ahol le is ment. Akkor az ott nagyon nehéz pár perc volt, de hamar jobban lettem, és tudtam folytatni utamat.
Az utolsó kör utolsó kilométerén Edit előrerohant, hogy a célban tudjon várni (pedig neki még volt hátra 14 kilométere a versenyből), hiszen ezen a napon én, és csakis én voltam a fontos! <3
A cél előtt Józsi és Zsófi vártak, Józsi kamerázva futott előttem a célegyenesben, szegényt majdnem el is tapostam, annyira felpörögtek a lábaim. De szerettem volna egy szép befutást. És az is volt. Csodaszép! Edit és egy szervező lány fogták a névre szóló célszalagot, Edit adta a nyakamba a befutóérmet, nyomta a kezembe az ajándékom ;), és egy ölelés és puszi után indult tovább, hogy befejezze a maratonját.
Hamar beért Szilvike is a maratonjáról, fülig érő szájjal, kicsit később Edit is beérkezett, hogy Szilvivel együtt állhasson a dobogóra.
Elképesztő teljesítményt nyújtott ezen a napon mindenki. Elsősorban Editnek szeretnék köszönetet mondani az önfeláldozó támogatásért, de köszönök mindent Szilvikének, Józsinak, Zsófinak a drukkolásért, köszönöm Viktornak a dumcsizást a bringapályán, és ezúton gratulálok is neki… és persze köszönöm mindenkinek, aki bíztatott, gondolt rám ezen a napon, aki az evochip oldalán követte utamat.
Hogy lesz-e folytatás? Pár nappal ezelőtt még azt gondoltam, hogy ez lesz az utolsó ilyen versenyem, tegnap azt gondoltam, talán…
Ma azt mondom, naná, hogy lesz! 😀
Kommentek