Balaton Maraton Siófok…
Ez a verseny valamiért mindig is nagyon szimpatikus volt nekem… 🙂 😛
Egyrészt biztos, mert Balaton. Imádnivaló, gyönyörű! 2 napos a rendezvény, ottalvós, tehát sok baráttal, ismerőssel lehet együtt az ember, ami önmagában már ajándék és buli! 😀 Több távból válogathatsz kedvedre az év utolsó nagy versenyén, tényleg egész biztos, hogy mindenki talál megfelelő kihívást magának. Azonban kevésbé prózai okai is van a dolognak, lássuk be 😀 : kellemes novemberi futóidő (nem bííííírom a meleget), és tök sík terep (nem komálom az emelkedőket sem 😀 ). Mindenképp jó választás a magamfajta “hagyjukelakomfortzónát, deazértneolyannagyon” típusú versenyzőnek. 😀
Idén úgy döntöttem, nekimegyek mind3 távnak. Ez a nekimegyek jó szó... 😀 Szombaton 14+7, vasárnap 21 kilométer várt így rám. Hogy legyen még valami “új” az évben, még valami, ami korábban nem volt… Annak, akinek egy félmaraton önmagában is kihívást jelent, azért ez nem egyszerű feladat. Nem tudhattam, hogy fog viselkedni a szervezetem a szombati futások után, ennyit 2 nap alatt korábban soha nem futottam, nekem 21 kilométerre komolyan kell testben és lélekben (fejben!!!) is készülni, nem pedig szaladgálni előző nap még egyszer ennyit. 😀 Nem volt különösebb elvárásom épp ezért, csak le akartam futni a távot séta nélkül valahogy…
A komolyabb készülést 1,5 hónappal korábban kezdtem meg, egy 2óra körüli félmaratonra készítő edzéstervet csináltam igencsak becsületesen végig. Természetesen csak a kilométerek számát tartva, a tempót felejtve. 😉 De sok heti kilométerrel, úgy érzem, felkészülten és nyugodt lélekkel álltam rajthoz a hétvégén.
A gyerekeket Nagyinál hagyva Krisszel pénteken utaztunk le Siófokra. Szuper szállásunk volt közvetlenül a rajtnál fantasztikus balatoni panorámával, de ami még fontosabb, nagyszerű társasággal. <3 Pénteken már csak egy gyors közös vacsira futotta, aztán pihi, készülés a másnapra.
SZOMBAT 14+7 KM
A szombati csapat 🙂
Szombaton, a verseny első napján 9.30-ra beszéltünk meg randit a csapattal az Erzsébet Szálló bejáratánál. Csináltunk pár jó közös fotót, aztán beálltunk szépen a 14 kilométeres táv rajtjába. Tamás volt még az idén, aki ugyanazt a feladatot választotta magának, mint én, Ő volt a stabil pont és kapaszkodó nekem ennél a számnál, majd a továbbiakban is. 🙂
10 órakor eldördült az első rajt, jöhetett az a feladat, amitől a legkevésbé tartottam. Biztos voltam benne, ez simán meglesz, első futás, ennek mennie kell… 6.40-es kilométereket tettem a fejembe, ezt szerettem volna tartani aznap és másnap is végig. Pulzuspántot nem tettem fel, tudom, hülyeség, de úgy voltam vele, hétfőtől úgyis más világ van, megkezdem az edzővel felügyelt pulzuskontrollos létem első napját. 🙂 Itt még hagyni akartam magamnak egy kis szabadságot… 🙂
Tudtam, hogy 6:40-el mennie kell a 2 napnak/a szumma 42 kilométernek, csak figyelni kell rá, hogy tartsam végig szigorúan. Ennek ellenére már az első pár kilométert jól elszaladtam Mariann hátát figyelve, a pulzust okosan tartó Tamástól elszaladva, aminek természetesen meg is lett a böjtje… 😀 2 egyforma 7 kilométeres körünk volt, már 5 kilinél tök kész voltam, a második körnek már fáradtan mentem neki. Egy Áron nevű srác csapódott mellém az elején, majd utolértek Kimiék is 8-9 kilométer környékén hála Égnek. 😀 Együtt könnyebb volt, viccesebb volt, jobb volt. 6:37-es 14 kilométerrel sikerült ezt a távot befejezni, bár nem volt könnyű, elégedett voltam. 😀 Csak ugye a rajt, a tömeg, na meg az ego elhúzott az elején… jááááááj mago. 😀
Itt szeretném még megjegyezni, nyomultam a FutAnyus pólóban, gyerekek meg otthon. 😀 Szinte végig együtt futottam egy babakocsis, színes-rasztás hajú lányzóval, aki lazán nyomta a 6.20-asokat, miközben etette-rendezgette a kisfiát, gügyögött hozzá, beszélgettek. Imádnivaló jelenség voltak Ők, eszembe is jutott, hogy na, ez IGEN. Ez a durván futanyuság :D, ezúton is minden tiszteletem a babakocsis Anyuknak, egyszerűen fantasztikusak. Ez a lány egyszerre volt vagány, erős, profi és kedves. Jó volt látni Őket. <3
Szóval beértünk. 🙂 Az Anikó-Kimi párossal megbeszéltük, találkozunk délután is a 7km rajtjában, majd Ők segítenek, iramfutnak nekem, nehogy kipurcantsam magam másnapra. 😀
Így is lett. Drukkoltunk picit a fél1-kor elrajtoló félmaratonistáknak, megebédeltünk, majd 16 órakor ott toporogtunk ismét a startnál. Ezúttal Sára is velünk tartott, a “Gyorskislány”, valamiért rám bízta az Anyja. 😀 <3 Tudtam, hogy lassúak leszünk Neki, de Őket ez nem zavarta. <3 Elindultunk 7-en, 2 kiskorú, 3 nő és 2 férfi. Kimi és Anikó szigorúan tartatták velünk/velem a 6.40-est, gond nem volt egy szál sem, úgy érzem. Ez egy nagyon jó hangulatú, precízen megtervezett és kivitelezett, esti, szuper kis futásra sikeredett. Sárát a végén elengedtünk, kilőtt az utolsó métereken, mint a nyíl… öröm volt nézni, ahogy a féken tartott kis energiái elszabadultak. 🙂
Anikó, Kimi, nagyon köszönöm Nektek ezúton is a gondoskodást és hogy a jobbik eszem voltatok szombaton. 😀 Nektek hála szuperül sikerült az első nap, 2:21-es idővel, elégedetten és kíváncsian vártam a másnapot…
VASÁRNAP 21KM
Szombat este még megnéztük a BSI által minden évben leszervezett előadást, ezúttal Karlowits-Juhász Tamás mesélt a vulkános-magashegyes-borneói ultráiról, ami érdekes volt, fáradtságunkat legyőzve végig is ültük az előadást, 9-kor azonban leléptünk, a bulin már nem maradtunk, elmentünk pihenni.
Vasárnap reggel 🙂
Vasárnap Krisz is indult a félmaratonon, az apartmanokat el kellett hagyni, picit sűrűbb, izgulósabb lett ez a reggel. 10.30-kor ismét FutAnyus csapattalálka és gyors kötelező pózer fotó :D, majd szaladás hátra, minél hátrébb az 5-ös zónába a hamarosan eldördülő rajthoz. 😀 Beálltunk ismét többen egymás mellé, az első pár száz méterig nem sikerült a nálam jóval erősebb Andit, Zsuzsit sem lebeszélnem a közös futásról, Tamás szigorúan tartva az idejét tudtam, hogy ici-picit a hátamban lesz mindig. Tisztában voltam vele, hogy a 6.40-est (bááááááááááá) egyedül kell megcsinálnom, ezúttal hoztam zenét is, más jellegű, koncentráltabb futást terveztem. Nekem ez kihívás. Főleg szombat után. Észnél kell most már ténneg lenni… 😀
Elindultunk… Zsuzsi, Andi el, a tömeg is picit el… vitt magával megint ;), de már az első kilométeren sikerült korrigálni, visszavenni, hagyni, hogy elmenjen szinte mindenki mellettem. Zenére fél percig sem volt szükség, csak mentem, óvatosan. Telt az idő, fogyott a táv és 11 kilométerig büszkén mutogattam Anikónak és Kiminek, akik a pálya mellett szurkoltak az órám… kopp, kopp, kopp 6:40-es szabályos kilométerek. Ügyes vagyooooook, okos vagyoooook! 🙂 Féltávnál semmi fáradtság, boldogság volt és büszkeség, hogy ilyen ügyesen tartom a tervet. 1:10-nél futottam át a féltávot jelző rajt/célkapun és indultam neki a második körnek. Sanyiéknak/Tündiéknek ki is kiabáltam, hogy “minden épp úgy megy, ahogy terveztem”…
A 10,5-es frissítőpont után ott várt Gulyás Zoli Andrissal. Előző nap is velünk futottak picit, most azt a feladatot kapta Kimiéktől, hogy jöjjön velem, ne hagyjon lassulni, sétálni, kísérjen be a célba. Nagyon megörültem nekik, de már az első 100métereken mondtam Zolinak, sz@r fej leszek, nem fogok kommunikálni, ne haragudjon. Azt mondta nem gáz, megértette. Folytattuk hát az utat tovább, együtt.
Andris és Zoli <3
Andrist és Zolit imádják minden versenyen, biztos tudjátok. Zoli mindig vidám, mosolygós, laza, szól a zene a kocsijukból, barátkozik, imádnivalóak. Tiszteletben tartva, amit kértem, nem is dumáltatott, tök aranyosan jöttek velem, tartva az én tempóm, alkalmazkodva hozzám.
Én viszont varázsütésre (tényleg, átmenet nélkül), egyszer csak elkezdtem gyengülni már a 12. kilométerben. 7 perc fölé mentünk egyik pillanatról a másikra, nem vittek tovább a lábaim. Egyre nehezebb volt lépnem, nem igazán értettem a dolgot. 4 kilométernél elkezdtem szőlőcukrozni, 2 darabot ettem, arra gondoltam, most hirtelen visszazuhanhatott a vércukorszintvagymifene, kérdeztem is Zolit, nincs-e náluk cuki? Azt mondta, nincs. De előhúzott egy telefont Andris kocsijából, hívta a felmentősereget Anikóék személyében, akik ha nem is cukorral, de kólával vártak pár100 méter múlva. Elintézte nekem. Viccesen megkérdezte még Zoli, pizzát nincs-e kedvem rendelni? 😀
Szóval ennyire nagyon helyes az Ember, és ennyire nagyon jó dolgom volt nekem mellette! 🙂
Krisz is becsatlakozott menetközben, mert 1:31-el lefutotta már a félmarcsit :O , jött megnézni, hol tartok. Hát, 13-nál voltunk talán. 😀 Sajnáltam, hogy most érkezett, mikor már nem vagyok olyan jól, az első körben olllllllyan erősnek éreztem magam… de visszaköszönni látszott az előző nap, 13-nál azért még nem kellett volna megfittyennem… 😀 Ő is nagyon intelligensen, rám figyelve némán haladt előttünk, tudta, hogy ha megszólal, valószínűleg nem leszek boldog. 😀 15-16 között valahol aztán elköszönt, majd én is elköszöntem Zoliéktól, kértem menjenek, ígérem, nem fogok megállni, de egyedül kell lennem, nem vagyok a toppon. 🙂 Kész dráma, igaz? 😀
Na mindegy… a vége amúgy nem is dráma, igazi tragédia volt. 😀 Az utolsó 3 kilométeren már nem emlékszem, hogy vonszoltam végig magam (ja, de, nagyon is, ugyanis baromi hosszú volt és fájdalmas!!! 🙂 ). Kb. 40 métert belesétálhattam 18-19körül, mert a lábaim totál lemerevedtek. A tüdőm, a fejem teljesen rendben volt, zihálás nem volt, egyszerűen, mintha ólomcsizmákban kellett volna megtennem az utolsó kilométereket, nehéz volt…
A kordonoknál a befutónál ismét ott a szuper drukkersereg, kerestem a tekintetemmel a barátokat, ott volt mindenki, így a befutó 10 méterére még picit be is tudtam gyorsítani (hahah 😀 ). 2:25:59 a hivatalos félmaratoni idő, aminek örülök egyébként, csak sajnálom, hogy olyan bitangul kellemetlen volt a végére. 🙂
Az összidőm így 4:47 perc. Tök rendben vagyok vele… Az mondjuk egyértelmű, hogy jót fog tenni nekem/velem a felülről jövő, okos, pulzusos terv, egy Főnök, aki nem engedi, hogy kapkodjak és erőmön felül haladjak. Mert megfelelő állóképesség nélkül nem bizti, hogy nagy fákba kell vágnia fejszét, ugye… 😀 De eljön az ideje és én akkor kész leszek rá. Tudom. 🙂 Mától nekem Gergő dirigál, magot elküldöm pihenni… 😀 A következtetés, amit pedig újra és újra le kell vonjak: nem vagyok jó alapanyag, nincs a futáshoz jó adottságom, tehetségem, nem erre lettem kitalálva, ez egyértelmű. Asszem RókaLacit koppintva: “Én vagyok a legyőzhető Futótárs!” 😀 DE!!! Azt látom, hogy szorgalommal, kitartással igenis minden körülmény között vagy ellenére lehet belőled valami/valaki. Ha éllovas nem is leszel, de ott lehetsz bármely mezőnyben, része lehetsz a dolognak és ha végigcsinálod a feladatod, azért őszintén vállon veregetheted magad. Lehet, hogy szinte mindenki jobban fut nálam, de akkor is egy nullkilométeres csajból mára 3részletben maratonista lett és lesz belőle egyszer maratonista is… tuti. 😉
Nagyon-nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki 1-1 jó szóval, pacsival, hajrával drukkolt, annyi nevet tudnék most mondani, hogy bele sem kezdek, úgyis tudjátok… <3 Hálás vagyok a csapatnak, hogy ott voltunk, együtt voltunk. <3 Hihetetlen jó volt a hétvége, napsütéssel, Balaton parttal, közös programokkal, futásokkal együtt… Mert futni jó, annyi, de annyi mindent ad… de ezt sokszor mondtam már. 😉
Hálás vagyok ezért a hétvégéért nagyon… és szívből gratulálok Mindenkinek, aki ott volt, futott, megcsinálta, amiért ment és hozzátett a jelenlétével ehhez a jó kis bulihoz… <3
Köszi, hogy végigolvastál, legyen szép napotok!:)
mago (akibaromibüszkeámmagára) 🙂
Graulálok, fantasztukus vagy.