OrfűMAD 2016
Őrült élmény volt még nekem, külső szemlélőnek is ez a verseny. 🙂 Hiába a csodaszép helyszín és a remek szervezés, a kegyetlen időjárási viszonyok miatt mégis kissé ambivalens kalanddá vált – még számomra is – az idei OrfűMAD. Egyrészt furcsa tapasztalás volt általam nagyon erősnek ítélt embereket ideig-óráig összezuhanni látni testileg-lelkileg. És még furcsább tapasztalás volt az, hogy a cudar körülmények ellenére ezek az erős emberek mégis valahogy legyűrték az akadályt és a szép emlékeik közé teszik el végül ezt a versenyt is. 🙂 Edit beszámolóját fogjátok most olvasni, akinek bár volt olyan mélypontja a verseny alatt, hogy arra gondolt, kiszáll, mégis jó érzésekkel gondol utólag vissza erre a feladatra, sőt! Sikerélmény számára a verseny, annak minden tanulságával együtt… 🙂
Az ORFŰMAD 2016 egy olyan kihívásra sikeredett, ahol rengetegen n.i. , azaz nem indult státuszt kaptak a nevük mellé az eredménytáblán. Valószínűleg Ők az igazi Profik, akik okosan inkább rajthoz sem álltak az időjárási körülmények miatt. 5 fokos külső-, 17fokos vízhőmérséklet, szakadó eső és ha ez még nem lenne elegendő, szél. Ennek köszönhetően az n.f.b., azaz “nem fejezte be”, ez a 3 romboló betűcske is odakerült jó pár induló neve mellé. Nem tudom, melyik variáns a kevésbé lélekölő vagy vall inkább tapasztaltságra. Furcsa egy kérdéskör ez. 🙂
Az viszont kérdés sem volt, Edit és Viktor elindulnak-e a 12.20-kor ellőtt Triatlon Féltávon. Már az elején szeretném Nektek elmondani, Edit az egyik legerősebb csaj, akit ismerek. Az egy dolog, hogy kenesei dobogós Vaslédi, könnyedén teljesítette a teljes távot, baromi erős fizikumú lány, de nagyon ott van fejben is. Baromi összeszedett, ha versenyről van szó. Viktor pedig nekem mindig is kemény legénynek tűnt, tudom, hogy jól bicózik-fut, Ő a Spartan Race-ek egyik fő szervezője, talán ez szakmai kötelessége is. 😉 Azonban ez a verseny Őket is megtörte egy időre… nem, nem a táv. Nem, nem a fizikai erőnlét hiánya. A lefagyott ujjak, a nem mozgó, vizes lábfejek. A déltől egyre jobban szakadó hideg eső. Két liláskék szájú, remegő-vacogó ember kopogtatott az apartmanunk ajtaján 1óra eltéréssel a verseny közepén.
Egymástól függetlenül gondolták mindketten úgy, ezt a versenyt most nem fejezik be… aztán egymástól függve-függetlenül döntöttek úgy, hogy mégis visszamennek a pályára. 🙂
Tanulságos és elgondolkodtató történet. Minden tiszteletem azoknak, akik végigcsinálták ezt a kihívást. És azoknak is, akik nem. 😉
Olvassátok kérlek szeretettel Edit orfűi őrületét… <3
****************************************************************
Helyszín: Orfű (Mecsek)
Időpont: 2016. május 16.
Verseny: Triatlon Középtáv
Szereplők: Viktor, Edit (és még páran ;))
Hol is kezdjem?
Kezdjük azzal, hogy mit tudtunk. Nem lesz meleg a víz. De van neoprénünk. Rossz idő lesz, eső, szél. Sebaj. Tekertünk,már esőben, futottunk már viharban. A táv hosszú, de nem az első, elméletileg megy. Fizikailag nem készültem eleget, de az utolsó héten mentálisan igen. Tudom, ez így viccesen hangzik, de aki ismer tudja, hiszem, hogy minden fejben dől el.
Felkészültem hát, hogy fájni fog. Felkészültem, hogy 8 órán át sportolnom kell. Felkészültem, hogy nem fogom úgy élvezni ezt a versenyt, mint az előzőeket. Ezt az érzést csak erősítette, mikor Orfűre érkezésük után nem sokkal, bejártuk a bringapályát. Szintes. Komoly és hosszú emelkedővel indul, persze onnan le is megy, de “alattomos” emelkedések is vannak benne bőven. Na ezeket szeretem legkevésbé. Az útminőség helyenként egész jó, de sok a kátyú, a -szó szerint- rázós aszfalt szakasz. A helyzetet csak ijesztőbbé tette, hogy esett, a gödrök tele vízzel, átfolyások mindenütt. Sebaj, gondoltuk, majd lassabban, óvatosabban tekerünk.
Vízreszállás – fülessapka 🙂
Eljött a verseny napja. Szél, eső, hideg. Rengetegen a nem indulás mellett döntöttek. Voltak, akik vaciláltak, majd az utolsó pillanatban “vízbe szálltak”. A mi fejünkben meg sem fordult, hogy nem indulunk. Azt mondtam, hogy nem adom fel, még mielőtt nekivágnék. Max ha úgy hozza az élet. Valójában ezt csak úgy mondtam. Meg sem fordult fejemben, hogy ez megtörténhet (kivéve komoly esés, sérülés, fizikai akadály). De ezzel igazából nem számoltam.
Elindult hát a verseny. Víz hideg, de úszva vállalható. A szél fújt, voltak hullámok, de megfordulva láttam, hogy távolodik a bója, tehát mégiscsak haladok 🙂 . Most több időre volt szükségem, hogy felvegyem a rendes ritmusomat, mint szokott. Hátrafordultam, mint minden ilyen alkalommal, mert a szurkolók látványa, energiája csodás érzés szokott lenni. Kb 15 fagyoskodó, reszkető és egyébként távozásban lévő emberen és egy célkapun kívül ezúttal nem volt mit nézni…
Depó – bringa előtt
Ki a vízből, irány a bringa. Nem volt melegünk öltözés közben. Amíg lehetett a törölközőt a fejemre csavarva tartottam magam melegen. Indulás. 3 db kb. 30 km-es kör várt ránk.
Az első komolyabb emelkedő megmászása után jött a -normális körülmények között- imádni való, hosszú lejtő. Igen ám, de az eső esett, az út amúgy is csupa víz volt, így inkább finoman fékeztem. Ahogy behúztam a féket, már csúszott is a bringa oldalra. No nem nagyon, csak épp annyira, hogy nagyon ijesztő legyen számomra. A lejtő végén kanyar. 14km/h-val mentem. A lejtőn!!! Utána egyenes szakasz. Tekerhető, de 30-nál már annyira fáztam, hogy nemigen volt kedvem tekerni. Mivel eléggé dimbes-dombos a pálya, tehát van fel-és le benne sok, a félelem lefelé eléggé gyakori érzéssé vált.
Amire számítottam: utálatos, hosszú felfele. Laza, gyors lefele. Amit-bírok-tekerés az alattomos részeken. Fáradt lábak. Ami lett: kellemes felfelé- ugyanis legalább addig nem fáztam. Rettegés, óvatos, mégis intenzív fékezés lefele. Szétfagyás ott, ahol lehetett volna haladni. És az, hogy nem élveztem, az enyhe kifejezés. Még a fülemben dübörgő kedvenc zenéim sem segítettek. (Igen, doppingolok ;)) Utáltam, nem értettem, hogy minek az egész, mikor nem lelem örömöm benne. Volt szakasz, ahol konkrétan zokogtam a biciklin. (Időnként hátra fordulva, hogy ugye ezt nem hallja senki.) Folyamatosan a feladás gondolata fejemben. De tudtam , hogy az rettenetes. Ha kibírom, utána jól leszek (lelkileg), ha feladom…nem. Nem. Mit szól Viktor? Milyen lesz Neki, hogy Ő küzd, én meg feladom és bemegyek melegedni. Tök ciki lesz neki, hogy a Párja feladta :((( . De minek csináljam, ha szenvedés az egész?! … Nem adhatom fel!
Az első kör végére lefagytak az ujjaim. Nem tudtam váltani. Vagy legalábbis nagyon fájdalmasan, lassan és nehezen. (Közben mondanom sem kell, hogy a frissítés sem nagyon ment. Többnyire lehajtott fejjel tekertem, víz annyi esett rám, hogy inni már nem volt kedvem, szóval az sem a rendes mederben haladt.) Lábfejem lefagyott a vizes cipőben, nem mertem benne megmozdítani sem. Ezek a fizikai fájdalmak igazolták valamelyest, hogy feladhatom. … De nagyon fájt a gondolat. 2-3 km-re az első kör végétől, újra rám tört a sírás a biciklin. A gondolatok nem változtak. Iszonyú volt.
Megérkeztem a depóhoz. Lassan haladtam. Vaciláltam. Tovább tekertem kb 50 métert, hogy kemény leszek, megcsinálom…”de ha csak egy kör lenne! de kettőt nem bírok ki! :(( ” Újra megálltam, megfordultam. Vaciláltam. Tovább. 10m. Megint megfordultam. Álltam és nem tudtam mitévő legyek. :((
Végül elindultam befelé. Vége, feladom. :(( Azt sem tudtam, hová menjek. Depó? Magóék szállása? Elindultam a depó felé. Viktor ismerősével találkoztam. Biztatott, hogy ne adjam fel. Az Ő nyakában már ott lógott az érem… befejezte a rövid távot. Hatott a biztatás. Oké. Tovább megyek. Előtte beszaladok Magóhoz. Ott vannak a maradék cuccaink, megyek eszem egy Power Bar energia szeletet, az bevált. (Csak nem vittem magammal :(, azt hittem lesz a frissítő állomásokon. ) Magó meglát. “Úristen! Mi van?”
Nem tudtam azt mondani, hogy csak energiáért jöttem. Zokogva, remegve álltam előtte. Leültetett. Kezem meleg víz alá dugta. Annyira fájt, hogy elmondani nem tudom. Meg a szívem is. Nem akartam feladni még mindig. Aztán levettem a fagyott cipőmet, ázott zoknimat és tudtam, hogy nem húzom már vissza…
Mago felküldött melegedni a lépcsőfordulóba. Jó volt. Aztán észbe kaptam, hogy Viktor mindjárt a 2. köre végére ér. Látni akartam. (“De vajon az jó neki, ha azt látja, hogy feladtam? Nem húzza Őt vissza? … Látni akarom!”) Gyorsan felvettem a száraz nadrágomat, meg Viktorét, mindkettőnk pulcsiját, az esőkabátját és szaladtam ki az útra. Mago is jött velem. :).
Számolgattuk, hogy vajon merre lehet. Bizonytalan voltam, hogy elmehetett-e már. Mago egyszer csak megkérdezte:
“Kimennél?” – Végigfuttattam a dolgot: Már nem vacogok. De én abba a vizes ruhába vissza nem bújok. Nem. “Képtelen vagyok visszabújni abba a hideg, vizes cuccba :(“
Mago bizonytalanul kérdezte: “Nekem van cuccom. Adjak?” “Biciklis gatyód is van?” “Aha” “Hosszú gatya?” “Futós” “Szuper:)” Vajon, ha most nekivágok beérek szintidőn (6ó 30p bringa végéig) belül? Gyors számolás: koppos, de meglehet.
Edit újra versenyben
Újra nekivágtam. Majd rájöttem, nem vettem fel újra a rajtszámom. Telefon Krisznek, ha lehet hozzák utánam, még csak az első emelkedő (“Gonosz Manó”) tetején járok. Mago mondja: “Nem ciki, ha visszajössz. Itt van Viktor is.” “Baa…” Kb 3 perccel kerültük el egymást. Beszélnem kell vele. “Miattam ne aggódj, Én már jól vagyok. Menj csak.” Hangja olyan nyugodt, mintha nem érdekelné, hogy feladta. De ez hogy lehet?! (Már tudom: Sehogy. Csak nem akarta, hogy aggódjak miatta, hogy visszaforduljak, hogy megbánjam, hogy elindultam. <3 <3 <3 )
Viktor is visszaszállt a bringára
Lenyomtam a második kört. Még esett kicsit, nem volt melegem, de bátrabb voltam, nem is fáztam
annyira. A kör végén Mago várt. Viktor sehol. Visszament. :))))
Újabb fejszámolás. Nem lesz könnyű, de tartható a beérkezésem szintidőn belül. A második körben már éreztem az edzésként meg nem tett kilométerek hiányát. De azért nem fájt. 🙂 Lelkileg is rendben voltam. 🙂 Beértem időben, rendben.
Depó – futás előtt
Akármi lehet, ezt a tavat én ma körbefutom 3x, ha rám sötétedik is! Gyors pólócsere, dzseki le, száraz! futócipő fel. Karom picit fázott, lábam lefagyva, de kb 2 kili után már semmi bajom :). Sőt!!!
Itt ért utol az én Drágám. :)))) Ő a második körét kezdte, én az elsőt. Picit tempósabban futott mint én akartam. Féltem, hogy fájni fog, abból meg már volt ma elég ;). A kedvemért lassítottunk. Ő sem sietett sehova. Fantasztikus érzés volt, hogy az elmúlt nem könnyű órák után a Szerelmemmel futhatok a verseny végén! És nem csak két kört futott velem. A harmadikat is! <3
Kéz a kézben futottunk be a (még le nem engedett :D) célkapun.
<3 <3 <3 <3 <3
Köszönöm, hogy végig mellettem voltál…
*****************************************************
Gratulálok mindkettőtöknek!!! 🙂 Ezekután… jöhet bármi, Nektek nem lesz akadály! 😀 Örülök, hogy a viszontagságok ellenére megerősödve kerültetek ki ebből a küzdelemből és szép emlék maradt számotokra még ez az őőőőőőrült verseny is! 😀 :* <3 Szuperek vagytok!
Kommentek