Nagy Katalin esete a Desert Solstice nevű 100 mérföldes és 24 órás versennyel – avagy Katóka köröz és rulez :)

A Desert Solstice elnevezésű, Phoenixben tartott futóversenyről először tavaly hallottam. Ezen az amerikai versenyen 2014 decemberében Nagy Katalin nevű, immár 13. éve Floridában élő ultrafutónőnk majd’ 244 kilométert futott 24 óra alatt. A helyzetet súlyosbítja az is, hogy mindezt egy 400 méteres atlétikai pályán követte el. 🙂 Elképesztő teljesítmény, kiváló formában, melyet a rákövetkező évben is végig hozni tudott a gyöngyösi, 36 éves szuperlány. Egy egész világ ismerte meg 2015-ben a nevét, a Desert Solstice-on elért eredményével ugyanis nem csak hogy első helyen végzett az elit amerikai mezőnyben, de egyúttal akkor, ott kvalifikálta is magát az USA csapatába. Így idén, 2015 tavaszán, a 24órás világbajnokságon Torinóban is képviselhette jelenlegi otthonát.

Torinóban, mondjuk ki, több, mint eredményesen versenyzett, hiszen kiegyensúlyozott, biztos futással megnyerte a világbajnokságot 2015-ben a nők között (244km 24óra alatt). A Spartathlon szeptemberben ezek után hab volt a tortán, ahol női győztesként, mindenkit meglepő űridővel, magabiztos fölénnyel léphetett Leonidasz király szobrához a szerény, tehetséges lány.

Szóval… elképesztő, amit az utóbbi évben ez a leányzó letett az ultrafutás asztalára…

Ennek a diadalmenetnek adott keretet a 2015. december 19-i Desert Solstice 100mérföldes és 24órás verseny, amelyen ismét elindult Katóka. Az idei verseny talán nem éppen úgy alakult, ahogy azt Kata tervezte, mégis elégedetten, büszkén térhetett haza sarasotai otthonába a mi kis üdvöskénk. Női első helyezést ért el, 12 órás pályacsúccsal.  Együtt izgultunk vele itthonról, a képernyők elől, együtt figyeltük, hogyan aratja gyors köreivel annak a felfoghatatlan mennyiségű és minőségű munkának a gyümölcsét, amit idén elvégzett. Hihetetlenül izgalmas volt a verseny, annak ellenére, hogy az induló szuperatléták egy egész napon át egy 400 méteres pályán körözgettek.

De hogy lehet egy 24órás, atlétikai pályán futott verseny izgalmas? Passz, Kata valahogy izgalmassá varázsolta nekünk. Talán azzal, hogy magyar lány, talán azzal, hogy egy „futógép” és emberfelettinek tűnik a teljesítménye. Talán azért volt izgalmas, mert figyelhettük, az abszolút 10. helyről hogyan menetel szabályszerűen felfelé Katóka, egyenletes, okos köreivel hogyan hagyja maga mögött a legkiválóbb amerikai futókat… Büszkeséggel vegyült aggodalommal figyeltük azt is, mikor 21 óra után kiszállt a versenyből… Igen, izgalmas volt a küzdelme. 🙂 Olyannyira, hogy miután vasárnap reggel (itthon délután 4-kor) a verseny véget ért, én máris a bennem maradt kérdésekkel bombáztam Katókát. 🙂 Ő pedig kedvesen válaszolt. 😉

M:    Először is nagyon köszönöm, hogy egy ilyen végtelenül fárasztó verseny után is szakítasz még időt és energiát ránk és válaszolsz a kérdéseimre, Katácska! 🙂 Kezdjük is magával a versennyel.
Desert Soltstice 100 mérföldes és 24 órás verseny: mit érdemes tudni róla? Azt látom a honlapjukon, hogy „meghívásos” verseny Phoenixben, Arizona államban, elit atléták részére. Mit takar ez pontosan?

K:    Igen, a Solstice egy meghívásos verseny. A szervezők döntik el, kik indulhatnak ezen az eseményen. Az idén 21 futó indult, ha jól tudom mindenki az USA-ból, de tavaly voltak kanadai versenyzők is. A nem meghívott versenyzőkön kívül másoknak is van esélyük bekerülni a mezőnybe, de 20 fő felett szigorítanak az amúgy is nagyon kemény kvalifikációs szinteken és 30 főben limitálják a jelentkezők számát. Amennyire én tudom, azért mindenki, aki jelentkezik, helyet szokott kapni. 😉

Kvalifikációs tábla

Frissítőállomás a pálya szélén

M:   Milyen a szervezés, a verseny hangulata? Ha jól tudom, számos rekord kapcsolódik a Desert Solstice-hoz, jelenleg 26 amerikai és 6 világcsúcs. A mostani eseményen is több rekord dőlt meg.

K:     A verseny nagyon színvonalas, teljeskörű “kiszolgálással”. Minden versenyzőre nagyon figyelnek. Lesik minden kívánságunkat. Ha valami nincs a “menün” (ami így is nagyon bőséges), képesek akár hajnal kettőkor is beszerezni. Ha valaki egy csúcs megdöntésnek közelében van, a szervezők szólnak, hogy milyen tempót kell menni, hogy meglegyen. Buzdítanak, bíztatnak.

A kvalifikáció az USA team-be nem kizárólag innen történik, de erről is híres a verseny (tavaly Kata is innen kvalifikálta magát az USA csapatába – szerk.) és valóban sok rekord született mar ezen az eseményen. Szerintem az éghajlat, a szervezők profizmusa es 400 méteres pálya miatt alkalmas ez a verseny új rekordok felállítására.

Indulás előtt

M:     A felkészülésedről nem kérdeznék, olvashattuk több riportban, hogy általában heti 6 napot edzel és olykor akár 200 kilométert is futsz a héten Lőrincz Olivér edződ szakmai felügyelete alatt. Az érdekelne, milyen feladataid voltak még a verseny előtt és hogy izgultál-e? 🙂

K:     Itthonról foglaltunk szállodát, intéztük a bérelt autót. Péntek reggel érkeztünk Arizonába. Floridában induláskor még 28 Celsius volt, majd hirtelen megérkeztünk a 15 fokos Phoenixbe. Képzelheted, hogy fáztam. 🙂 A verseny szombat reggel kezdődött ottani idő szerint 8 órakor. Picit izgultam előtte, de csak úgy egészségesen. 😉 Összekészítettük a szükséges holmikat (több váltás ruha, gélek, stb…), csak azt vittem ki magammal, amire valóban szükségem volt a pályán. A telefonom is például a szállodában hagytam, ilyenkor már csak a versenyre koncentrálok.

M:    Szombat reggel tehát elrajtoltatok. 5 perces kilométerekkel hasítottál a pályán több órán át. A maratoni távhoz körülbelül 3 és fél óra után értél, ami nekem laikusként nagyon gyorsnak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy meg 20 órányi futás van előtted. Sokáig haladtál így a 43 éves Kristina Pham nyomában, aki alig 2 kilométerrel előtted körözgetett. Ekkor abszolút 10., női 2. helyen haladtál.

K:      Igen. Így volt. A saját, kényelmes tempómat tartottam, nem versenyeztem Kristinaval. Csak befelé figyeltem. Ha nagyon őszinte szeretnék lenni magammal, a Spartathlon után kezdtem érezni az “évvégi” fáradtságot. Sikerült azonban picit felpörögnöm a verseny előtt 2-3 héttel, így azt gondoltam, sikerülhet a 24órás amerikai csúcs. Csak erre koncentráltam.

M :    5 óra (~ 60. kilométer) után átvetted Phamtól a női első posztot. Az abszolút versenyben is nagyon szépen haladtál előre a listán, 7-8 óra elteltével 10. helyről egészen a 4. helyig meneteltél (nincs erre jobb szó), lekörözve férfi futótársaid. Pár órával később pedig már abszolút 2.!!! helyen futottál a győztes Pete Kostelnick mögött. Félelmetes!!! És ez így ment 21 órán át, a 207. kilométerig.

K:      Így van. De a versenyen több problémám is volt, amit kívülről nem láthattatok. A 4. óra után kezdtek el fájni az izmaim. Nem csak a lábam, hanem az egész testem. Persze így is futottam tovább és próbáltam a tempót tartani. Nagyon fáztam, már napközben is. Lehet, hogy picit hamarabb fel kellett volna már öltöznöm. 15 óra után a gyomrom émelyegni kezdett, de akkor már nem ez volt a fő problémám, hanem hogy nagyon fájt hátul a combizmom. Szinte csak erre tudtam koncentrálni. Kezdtem lassulni. 19 óra körül már éreztem, hogy nem lesz meg a csúcs. A segítőim kiszámolták milyen köröket kellene futnom, hogy sikerüljön. Próbáltam gyorsítani, de már nem ment. Erőm sem volt, fáztam is és a combom ekkor mar nagyon fájt. 21 óránál kiálltam. Úgy gondoltam, az amerikai csapatba már kvalifikáltam magam, így nincs értelme lesérülni, ha a 24 órás csúcsot úgysem tudom megfutni. Szerintem jól döntöttem és ez a verseny is egy újabb lecke volt, amiért hálás lehetek.

207 kilométer után, A Trófeával

M:   És amelyet nem mellesleg még így is megnyertél. És amelyen – ne feledkezzünk meg róla – 12 órás csúcsot döntöttél azzal, hogy majd’ 135 kilométert futottál fél nap alatt. Elképesztő!
Attól egyébként nem tartottál, hogy Stacey Costa, aki 21 kilométerrel volt akkor mögötted, esetleg behozza lemaradását a hátralévő 3 óra alatt és elveszi tőled az első női helyet? Én itthonról végig Stacey mozgását figyeltem, aki bár nagyon lassan ugyan, de azért haladt.

K:     Amikor 21 óránál kiálltam a versenyből,  már nem foglalkoztam vele, hogy Stacey esetleg megelőzhet. A 24 órát végigküzdötte, úgy gondolom, meg is érdemelte volna az első helyet. Az utolsó két órában már Ő is lassult, fáradt, de őszintén szólva, ha gyorsítani tudott volna, akkor sem álltam volna vissza a versenybe. Nagyon fájt a lábam és úgy gondoltam,  nem kockáztathatok meg egy esetlegesen komolyabb sérülést. Nem mindig a győzelem a lényeg. 😉

M:    Kiket említenél meg még a versenytársaid közül? Láttam, hogy több rekordot is állítottak a futótársaid a verseny alatt.

Zach Bitter 100 mérföldes csúcstartó

K:     Megemlíteném a mezőnyből Zach Bittert, aki szinte repült a pályán. 100 mérföldes (160km) csúcsot állított 11óra 47 perc 21mp-es idejével és mellette még volt ereje bíztatni a többi futót is (4:24-es kilométerek – a szerk) ! Mark Richtman is két rekordot döntött idén a 60+-os korosztályban. De az összes induló hihetetlen jó futó, szerencsésnek érzem magam, amiért ilyen nagyszerű sportolókkal futhattam együtt.

M:   Feltűnt egy Joe Fejes nevű jóképű futó is a mezőnyben. 😉 Ő is magyar esetleg?

Kata és Joe Fejes

K:     Joe Fejest pár éve ismertem meg. Megkeresett korábban e-mailben, azóta mondhatom, hogy kapcsolatunk baráti. Joe soha nem élt Magyarországon és egy szót sem beszél magyarul. Apai ágon a nagypapája volt szlovákiai magyar származású. Idén először volt Magyarországon egy 6 napos versenyen és nagyon tetszett neki. Ha jól tudom, 2016-ban is visszatér hazánkba versenyezni.

M:    A verseny alatt segítőd Félix volt, aki a magánéletben is társad. Milyen volt együtt „dolgoznotok”? 🙂 Mit gondolsz, előny vagy inkább hátrány hogy egy pár vagytok? Azért érdekel, mert én is a Férjemmel dolgozom együtt és nem mindig súrlódásmentes a kapcsolat, pedig én nem is futok közben 200 kilométert. 😀

K:    😀  Felix-el évek óta ismerjük egymást, de ez volt a második versenyünk együtt és az első 24 órás. Ő a civil életben is nagyon törődő, gondoskodó, ez a versenyen megsokszorozódott. Megbeszéltük, hogy mindig szólok majd, ha szükségem van valamire. Az első pár kör után láttam, hogy szépen különválogatta a koffeines gélt, a sima gélt, proteines csokit. Neki ezek a dolgok még teljesen újak. 🙂 Tökéletes segítséget nyújtott. Egy-egy mosoly is sokat segített és a humorával még 16 óra után is fel tudott dobni. Őrült nevetésre ekkor már persze képtelen voltam, de a lelkemnek jól esett a figyelmessége, a viccei.

M: Hogy lehet, hogyan kell egy ilyen versenyt kipihenni? Mikor futsz legközelebb?

K: Januárig elvonón vagyok 🙂 , de azért jövő héten ki fogok menni futni párszor. Csak óvatosan. 😉 Januártól pedig újra indul az edzés. Az első versenyem február végén lesz, egy 80 km-es táv a mocsárban, itt Floridában. 🙂

M: Az “elvonó” érthető és persze  jönnek az Ünnepek is. 🙂 Hogy ünneplitek a Karácsonyt Amerikában, Kata?

K: Floridában idén a valaha mért legmelegebb december van. Kicsit furcsa ebben a nagy hőségben ünnepelni. Itt 24-én még mindenki dolgozik. 25-e csak ünnepnap, 26-án már mindenki újra munkában. A Karácsonyt idén barátokkal töltjük, 12-en leszünk. Megbeszéljük, ki mit főz. Mindenki húz egy nevet és akit húzott, azt kell megajándékoznia. Nagyon várjuk már!

M: Végezetül, elmeséled, Katácska, mi történt a kaktuszt formáló Trófeáddal, ami a női első helyezésért járt és amiért majd’ egy napon át keményen küzdöttél? 😉

K: Á, a Trófea! Hát, ez vicces. 🙂 Hazarepültem vele Arizonából, a repülőn nagyon vigyáztam rá, amikor átszálltunk sem volt baj. Ahogy hazaértünk, beléptünk a lakásba, le akartam tenni az asztalra es kicsúszott a kezemből. Eltörtem. Azt hiszem, jövőre ismét indulnom kell a Desert Solstice-on egy hasonló kaktuszért…:D 😉

M: Így legyen! 😀 Akkor is Veled leszünk és szorítunk majd nagyon Neked!

Köszönöm, hogy szakítottál ránk időt és bepillanthattunk picit a Te Desert Solstice-odba! Hatalmas dolognak tartom, hogy egy magyar lánytól hangos mostanában a nemzetközi futósajtó!  Apropó, mondták már, hogy hasonlítasz Dobó Katára? 🙂

K: Igen, többen is! 😀 Bár szerintem leginkább a keresztnevünk hasonló! 😀 Deee,  ez lesz a zárszó? 😀 😉

M: Nem, igazad van. 😀 Van jobb is. 😀

Büszkék vagyunk Rád és hálásak a sikereidért! Köszönjük Neked, Katóka!!! 🙂