Hogy miért van helye Annamari írásának, egy teljesítménytúrának ezen a futóblogon? 🙂
Több oka is van.
Egyrészt, mert szeretem Annamarit. 🙂 Teljesen flúgos, lökött szőke csaj. 🙂 Kis közösségünk aktív és nagyon emblematikus tagja. A beszámoló pedig zseniális. Kitartás, akaraterő, fájdalom és könnyek. 😉 Szeretni fogjátok.
Másrészt: Annamari korábban futott. Nagyon is jól. 4 térd operáció után tavaly még indult velünk az Ultrabalatonon, ott látta be egy igen komoly futós-biciklizős teljesítés után, hogy a futást saját érdekében, orvosai szigorú utasítását betartva (najó 😉 ) elteszi szép emléknek. Nagyon nehéz döntés volt számára, tudom. Túrázni kezdett. Olyan annamarisan. 🙂 Keményen, megszállottan. Eredményesen. Büszke vagyok rá…
Ez az írás több szempontból is motiváló. Mindig fel lehet állni. Lehet új életet kezdeni. És ha felálltál, új életet kezdtél, akkor is többx kell újraépítened magad. Akkor is lesznek nehézségek… de… meg lehet csinálni… 😉 Zsepiket elő… IMÁDUNK, AM!!! 🙂
*******************************************************
“A pokolba kívánva szerettelek” – VérKör: 77 kilométer a Vértesben, 1601 méter szintemelkedéssel.
Oroszlány, 2015. július 4
Indulás
Hajnali négyre jön értem Guszti. Korán van. Különösen úgy, hogy mivel elsodort az élet éjjel összesen húsz percet sikerült aludni. Normális ember hőségriadóban így tuti nem megy neki egy 17:59:59-esre tervezett teljesítménytúrának. Vannak a normális emberek és vagyok én. Tatabányán kavargunk egy kicsit, ennek ellenére fél hatra Oroszlányban vagyunk. Én olvastam itinert (háromból, másfél oldalt) de Guszti egyáltalán nem, honlapot viszont egyikünk se. Így hiába keressük a sportcsarnoknál az indítási kódot, nagy nehezen megtaláljuk az uszodánál kihelyezett második start kódot. (A honlapon az első hír, hogy a sportcsarnoknál nincs kód felújítás miatt)
A piros pöttyök, majd a P jel elvezet minket a tóig. Ez egy nagyon vidám szakasz, mert semmi másra nem kell figyelnünk csak a pirosra tíz kilométeren át. Hajnal van, hűvös Guszti még aludt is mi bajunk lehetne?! Nevetgélünk, Guszti fényképez, Somló után találkozunk egy bringással, aki szintén a VérKörön van. Vidáman elfogy az első tízes és vele együtt a P jelzés is. Útelágazódáshoz érünk. Egyikünk számára se egyértelmű, hogy jobbra, balra vagy harmadik lehetőségként felfelé kell menni. Először elindulunk felfelé, majd jobbra, végül némi kupaktanács után rájövünk, hogy a bal most számunkra a helyes irány. A kéken megyünk. Az én szeretett kékemen.
Rockenbauer Emlékfa
(Idén kezdtem el az Országos Kéktúra 1128 kilométeres útvonalát és imádom. Kalandos nagyon.) Vigyorgok, amikor megpillantom a K jelzést. A Rockenbauer Emlékfánál picit megállunk. Lejtők és meredek emelkedők váltják egymást, de simán vesszük őket. A K és a K+ elvisz minket Csákányospusztáig az első ellenőrzőpontig. (16,2 km, 444 m szint, idő 03:15:07). Kódolvasás és irány tovább.
Picit megint ellenkező irányba haladunk, mint kellene, végül néhány száz méter kitérő után a Mária-szakadék felé vesszük az irányt. Szeretem a völgyeket és a szakadékokat. Kellemes hűvös van, mélyen lent megyünk. Miután elhagyjuk a völgyet egy aszfalt utat keresztezve elérünk egy kis kápolnáig. Azt írja az itiner „Ha idáig nem tévedtél el mondj el egy miatyánkot”. Szerintem tudták, hogy ide jövök ez a mondat azért kerülhetett bele. Magam részéről itt módosítanám, a leírást „mondj el tíz miatyánkot”. Ismét elkezdünk emelkedni. Felérünk a Macska-bükkhöz. Itt trükköznek a szervezők egy kicsit a jelekkel, de Gusztinak hála megoldjuk (+2 miatyánk). A Z jelzés egyenesen a kettes ellenőrzőpontig vezet minket Új-osztásig. Nehezen, de találunk térerőt túl vagyuk 22,1 kilométeren (szint: 632m, 04:37:57)
Meleg van
Egy nagyon gazos, fűvel térd magasságig benőtt ösvényen haladunk folyamatosan lefelé. Majd veszünk egy balost és hamarosan a Sárkánylyuk-völgyben járunk, az itiner csak bokatörő lejtőnek hívja. Valahogy úgy saccolom, hogy az idei első lesétált ezredik kilométerem erre a szakaszra esik. (A 26. kilométernél kell lennie. 974 km volt a táblázatomban az induláskor). Átfut egy pillanatra az agyamon, hogy esetleg szólok Gusztinak, majd mégse teszem. Egy félmosoly hagyja el csupán a szám. Ad acta teszem magamban és megyek tovább. Kiérünk egy betonútra, Vérteskozma felé haladunk. Majd az első tisztásnál balra fordulunk és elkezdünk emelkedni. Már az S jelzésen járunk. Ez vezet minket a hármas pontig Csákvár, Vadászkápolnáig. 34,7 km, 784m, 07:05:11.
Csákvár felé tartunk a S jelzésen. Mind a Caminokon, mind a túrákon szeretem az erdős részeket megtörő apró településeket. Sosem jártam még itt. Látnivaló semmi, de kedvünk sincs nézelődni, az ivókút nem működik, lassan ismét aktuális lesz egy miatyánk, mert fogytán a vizünk. Kérd és megadatik! Találunk egy nyitva tartó közértet. Kellemes hűvös van, bent ontja magából a hideget a légkondi. Gyors vásárlás, majd váltunk három mondatot a pénztárossal és egy vásárlóval. Kik vagyunk, honnan jöttünk, mint csinálunk itt és hasonlók. Közlik, hogy nem vagyunk normálisak, ezt tudjuk, minket sokkal jobban érdekel, hogy merre megy a zöld jelzés, ami elhagyja a települést. Egy óra elmúlt, tetőzik a meleg, hőség van.
Kicsit matekozok magamban, ha itt vagyok, akkor hol vagyok, és mikor leszek, ott ahol lenni akarok (lenni kell szintidő szerint). Tudom, hogy jól jövünk, mert haladunk a 41,9 km felé, ami több mint a táv fele és időben jól állunk, a tervezetthez képest bőven belül vagyunk. Én tervezek a napszúrás meg végez. Rettenetesen megszenvedem az utat a Gém-hegyre. 156 méter csupán a szint, de nagyon rosszul leszek már a második emelkedőn. Ráz a hideg, hányingerem van. A derekamon kikapcsolom a zsákot, akkor viszont nagyon nehéz. Visszakapcsolom, folyamatosan maradok le Guszti mögött. Negyven fok van árnyékban és én majd megfagyok. Napszúrást kaptam, járni alig tudok és a hegyre föl kell menni. Guszti bevár. Elmondom mi van a hidegrázás az oké, attól tudok menni de a gyomromtól alig. Elveszi a vizeket, kicsit könnyebb. Megszenvedem a hegyre vezető utat. Rövid, de meredek kaptatós rész ez. Végül legyőzöm és felérek a Gém-hegyre. Itt van a négyes pont. 41,9 km, 940m, 09:03:40.
Itt már nincs térerő. Az én telefonommal lefotózzuk a QR kódot és majd később egy olyan helyen, ahol van beolvassuk. Öt percre leülök az árnyékba valamennyire jobban leszek. Tudom azt, hogy innen csak a saját lábamon jutok le. Gánt innen nem egészem három kilométer. Ott van az utolsó olyan pont ahol biztonsággal ki tudok szállni. Ha ott kiszállok valahogy elkeveredhetek Oroszlányba az autóhoz busszal, vagy rosszabb esetben megvárom valahol Gusztit Gánton. Ő biztos teljesítő, az Ő teljesítését semmilyen körülmények közt nem veszélyeztethetem. Ezek a lehetőségek. Felállok, és ezek tudatában elindulok. Egy dolgot tudok biztosan: Gusztinak be kell érnie! Keveset haladunk, amikor az egyik vízhólyag felszakad és elönti a talpamat a trutyi. Csíp nagyon, összeszorítom a fogam és hallgatok róla. Guszti nagyon jó erőben van.
VérKör
A Z háromszögön, egy nagyon meredek lejtőn érünk le Gántra. Annak idején itt hagytam abba az itiner olvasást, mert azt írja: „Ha ügyesek vagyunk nagyobb pofára esés nélkül, jobbra tartva érkezhetünk meg Gántra”. Négy térd operáció után azt gondolom, ha ez sikerül (nagyon nehezen tudok lefelé menni a térdeim miatt) akkor minden. És már nem akarom tudni mit rejtegethet számomra az itiner. Egy dologgal nem számoltam ez pedig a napszúrás. Pofára esés nélkül abszolválom a feladatot és leérek Gántra. Nagy levegő. Döntök. Megyek tovább! Nem egészen ötven kilométer környékén járhatunk. Innen jó hosszan majd a K jelzésen vezet az út. Elhagyjuk a falut és a K, K+ jelzéseket követve hosszú szakasz veszi kezdetét. Úgy érzem soha nem lesz vége, negyven fok mindenütt én pedig vacogok, a gyomrom valamennyire jobb, most a vízhólyagok csinálnak ki. A spanyol Caminon volt utoljára ilyen. Rendszeresen indulok 30-40-50+ teljesítménytúrákon és soha nincs most nyakamba, akarom mondani talpamba kapom az elmúlt egy évet kamatostul. Ezen már tíz miatyánk se segít. Baromi nehezen fogy el a kék. Hosszú, keserves emelkedő vezet az ötös ellenőrzőponthoz. Z, Z+ kereszteződés 52,1 km, 1209m, 11:47:10.
Megcsináltam túljutottam az ötvenedik kilométeren, innen már csak visszafelé számolok cca. 25 van. Hat órám van rá meg kell lennie, futva ez friss lábakkal alig két óra. De az enyémből folyik a trutyi és a terhességem nyolc hónapjában összesen nem volt ennyi hányingerem mint az elmúlt órákban. Innen az motivál, hogy eljussak Várgesztesre, ha eljutok oda sötétedés előtt akkor meg tudom csinálni. Guszti megy előttem, Őt figyelem az itinert, térképet már egyáltalán nem. Egy önmagammal vívott harc veszi kezdetét. Folyamatosan számolok, időt, kilométert, sebességet. A Vad Fruttiktól a Kollázs jár az eszemben:
„Én számolom a lépteimet
Maradni kéne, itt kéne maradni, szaladni kéne, el kéne szaladni
maradniszaladnimaradniszaladnimaradnisza¬ladnimaradniszaladni”
Tia és István hív. Először nem veszem fel, majd lefelé mégis visszahívom Őket. Váltunk néhány mondatot. Nem emlékszem egyáltalán csak arra, hogy Tia azt mondja „nem kell minden áron”. Először a Z-n ereszkedünk, majd a K négyzeten megyünk. Végtelen kilométerek ezek. Eszembe jut, hogy van nálam egy táblázat az egyes jelzések közti távolságokkal. 2, 4, 7, 3 kilométerenként vannak a váltások, összesen olyan 22 km lehet. 13,2 kilométert teszek meg így. Közben folyamatosan számolok fejben. Még mindig bőven a szintidőn belül egy másfél órával. Lefelé kocogok, felfelé hisztizek. 344 méter szint van ezen a kb. 16 kilométeres szakaszon. Piszok mérges vagyok magamra. Én rontottam el egyedül csak magamnak köszönhetem. A térdeimnek semmi baja, egyáltalán nem fáj erre szétcseszem a túrát egy napszúrás miatt. A vízhólyagokkal nem számoltam 50 kilométeres túrákon sokszor indulok és soha nincs. Sapka kellett volna és zokni csere. Késő bánat. Valahogy leérek Kőhányáspusztára. Guszti közben egy kútban mosakszik. Tuti biztos vagyok benne, hogy a napot (vagyis éjszakát) elátkozta már százszor, amikor találkoztunk. Kérem hagyjon ott majd beérek valahogy. Abban maradunk, ha a szintidő nagyon necces akkor az utolsó három kilométerem lehagy. Ez megnyugtat. 13 kilométer lehet hátra.
Bekapcsolom a futó órámat. Babrálok vele, mert nem találja a műholdakat. Ott a tetoválás a csuklómon. Képzeletbeli seggberúgás következik. Mit ígértem ott magamnak az óceán partján? Hogy is került oda az a tetoválás? Na húzzál előre anyukám! És elindulok. Közben elkezd sötétedni. Belehúzok azt ígértem maganak, hogy fejlámpa nélkül érem el az utolsó előtti pontot. Lejtő, emelkedő, lejtő, emelkedő, páfrányos, emelkedő, majd a bükkfáknál végre bejön az utolsó jelzés a sárga. Itt van egy pici eltévedés, telefonon hívjuk Lacit a túra egyik szervezőjét. Végül egy emelkedő tetején megvan az utolsó ellenőrzőpont. Várgesztes S és K kereszteződés 67,9 km, 1553m, 15:04:36.
Három órám marad kilenc kilométerre. Olyan nincs, hogy innen nem lesz meg. (Pedig majdnem) Felkerül a fejlámpa, megvan a titkos frissítő állomás, és elindulunk Oroszlány felé. Már csak a S jelzést kell követni. Teljesen besötétedik. Guszti előre megy, egyre lemaradok, végül alig látom csak saccolom, hogy merre lehet. Vigyorgok, mert a második éjszakai Gerecse túra óta nem félek a sötétben egyedül az erdőben. Gerecse VS AM 1:1. Elérjük a műutat, Guszti bevár, és itt hibázunk. Jobb helyett balra kanyarodunk, konkrétan nem Oroszlány felé, hanem elfelé haladunk tőle. 3200 méter eltévedés, egy óránk van visszafordulni, beérni és elküldeni az utolsó kódot.
Éjjel 11 van, az aszfaltos úton haladunk, csak a fejlámpák világítanak, autók húznak el minden irányból. Guszti megállít egyet, hogy jó felé megyünk e Oroszlány felé. Igen, jó az irány. Kocogunk. Nekem már nem megy, a térdem engedné de a hólyagok nem. Megvan a bekötőút a tó felé, majd tovább egyenesen látom a templom tornyot. Visszahívom Tiát, hogy egy kilométeren és szintidőn belül vagyok. Jön velem telefonon az utolsó kilométeren. Kérdezi mit látok, látom-e a célt? Nem, nem látom, nem látok semmit, semmi se ismerős reggelről. Elmesélem mit látok, éjszaka van, vidéken vagyok ilyenkor itt emberek nincsenek az utcán, ez nem egy csilli-villi össznépi túra, nincs fákjákkal megvilágított beérkezés, ez egyes egyedül nekem fontos, magamért, senki másért. Ő is sír és én is, elköszönök, mert elkeveredtünk ismét. Végül útba igazítanak minket és a sarkon ott vár Laci az egyik szervező. Bekísér minket a célig. Tia ismét vonalban, csak azt mondogatja, „megcsináltad” megcsináltad”. Feltűnik az uszoda a sarkán ott a QR kód, Guszti beolvassa őket én leülök Lacival a lépcsőre. Csak annyit mondok a Barátnőmnek, „amíg érzek magamban erőt, az én nevem mellé senki nem fogja odaaírni, hogy: feladta”.
A beteg lábam rendkívül jól bírta, rettenetesen fájtak a vízhólyagok az utolsó 35 kilométeren, a napszúrás enyhült éjszakára, nem volt „bármi áron” teljesítés. Ismét kitoltam picit a határokat, ha minden rendben lesz és marad a TT, akkor néhány év múlva nosztalgiával tekinthetek vissza arra, hogy mennyire tudtam örülni 80+ kilométernek.
VérKör a pokolba kívánva szerettelek.
Oroszlány utolsó pont 76,3 km, 1601m, 17:33:22.
A 155. teljesítő vagyok. Az indulók 44%-a ért sikeresen szintidőn belül célba.
Kommentek