Cininek…
A képen egy olyan Hölgyet láthattok, aki kétszer futott maratont élete során. Soha nem értettem, hogy csinálta. Fejben azóta is legalább 100x, de kimondva is már jó párszor tettem fel a kérdést: HOGYAN? Hiszen nem az a… “futóalkat” és soha, egyetlen egyszer sem láttam futni. Hogy csinálta???
Mikor 16 éve megismertem, egy állandóan vidám, energikus nővel találkoztam, aki két akkor már felnőtt gyermeket nevelt, keményen dolgozott, vezette a háztartást, a baráti társaság motorjaként szervezett-mosolygott, embereket karolt fel, pörgött ezerrel. De nem csak úgy…. átlagosan. Aki ismeri, tudja, miről beszélek. Talán ez az energia, ami végighajtotta a 42 kilométeren… és az akarata, a jelleme.
Az energiáját a lánya és a fia is megörökölték. Nehéz velük felvenni a tempót, csodálatos emberek, tele Élettel. Nap mint nap tapasztalom ezt, hiszen a fiával élek, a lánya mára az egyik legjobb barátnőm, az egyik legkedvesebb családtagom.
Cini, az Anyósom ma lenne éppen 60 éves. Kivételes nőnek tartom, ezért a mai poszt. Kérlek, olvassátok szeretettel Barbi írását Édesanyjáról. Isten éltessen, Cini!!!! ( Az írás 2013.08.03-i – szerk.)
**********************************************
“Fejben dől el…
Én azért tudok azonosulni a mondással, miszerint minden fejben dől el, mert példát láttam magam előtt. Mind édesanyám, mind pedig a bátyám gondoltak egyet és futottak egy maratont. Túlzásnak tűnik? Bátran állíthatom, hogy nem az.
Anyukám 30 körül járt, amikor a család, a munka és a háztartás összes gondja mellett a fejébe vette, hogy bizonyít magának és lefutja a maratont. Összebeszélt a kolléganőjével, akivel kétszer sikerült futást egyeztetni. Tisztán emlékszem, hogy az első közös futásuk után nevetve jött vissza körülbelül 20 perc múlva és közölte, unja a futást a lakótelepen. Majd pár nap múlva rajthoz állt és 6 órán belül futva-sétálva, meggyötörve, de boldogan teljesítette a távot. Én akkor még nem értettem, hogy mekkora teljesítmény volt ez, csak egy szám volt a 42 és még nem is tanultam Maratonról történelemből. 😉 Másodszorra 32 évesen teljesítette ugyanezt a megmérettetést Bécsben immár 4 óra 36 perc alatt, az olimpiai 5 próbás melegítőjében és az 1985-ben Magyarországon kapható tornacipőben. A rajt előtt készült kép alá ezt írta a fotóalbumba: „Kicsit fázunk, de 42 km alatt lesz időnk felmelegedni.”
A befutó már akkor is a Hősök tere volt Bécsben. Beszédes név. A legjobb név egy maraton befutóra… Azóta én is még egyszer befutottam oda félmaraton alkalmával, nekem is úgy adatott, ahogy most számolom, hogy épp 32 éves voltam, amikor először futottam félmaratont ugyanitt. Így bátran állíthatom, nem az én lelki alkatomnak való a bécsi pálya: a Hősök terénél az egyik sávban a félmaratonisták befutnak, a maratonisták számára pedig nyíl mutatja a továbbhaladást, számukra indul még egy kör, nekik ez még csak féltáv. És úgy indulnak a következő szakasznak, hogy közben mellettük sok ezer társuknak véget ért a megmérettetés a szemük láttára. OMG… :O 😉 Én a Mariahilfer Strassen (a célegyenesre vezető utolsó 2 km) mindkét alkalommal már az életemért könyörögtem, utolsó erőmből hajráztam, de ha valaki azt mondta volna, hogy még egyszer ennyinek induljak neki, ott estem volna össze. Ráadásul én épp 2 órán belül teljesítettem a távot hiper-szuper futó gönceimben úgy, hogy 3 éves koromtól sportolok és aki ismer, tudja, hogy jellemzőm az akaraterő, ehhez képest Anyukám, aki kedvtelésből űzte a sportok széles palettáját, ha éppen kedve szottyant, kétszer akkora távot kevéssel több, mint kétszer annyi idő alatt teljesített.
Ebből a futásából is csak annyi maradt meg nekem akkor, hogy a futás előtti barátság party-n finom volt a császármorzsa és hogy a befutó után Anyu kezébe nyomott tálca Jogobella gyümölcsjoghurt utolsó epres poharán pár óra múlva, úton Budapest felé, a tatabányai turul madár alatt elhaladva marakodtunk a bátyámmal. 😉
Nekem is célom lefutni a maratont hamarosan. Előttem a példa: ez fejben dől el. Édesanyám két, a bátyám már öt maratonon van túl. Természetesen nem azt sugallom, hogy bárki álljon rajthoz a megfelelő felkészülés nélkül, hanem azt, hogy aki végig akarja futni, mert a fejébe vette, az képessé teheti magát erre a gondolat és az akarat teremtő erejével. És az a siker messzire visz, boldoggá tesz, fokozza az önbecsülést – stílszerűen – hosszútávon és az élet más területén is. Erre is Édesanyám volt a példa.
Fejet hajtok mindenki előtt, aki tudja, mire képes és ki is hozza azt magából, mert hisz abban, hogy tulajdonképpen fejben dől el. Fejet hajtok mindenki előtt, aki átlépte saját fizikai korlátait és teljesítette a kitűzött célt, legyen az bármi. És fejet hajtok az akarat előtt, ami elvisz a Nincsből a Vanba.
Szóval ma is, mint mindennap, fejet hajtok Édesanyám emléke előtt. Ma lenne 60 éves. Az én szívemben Ő még 100 is lesz. “
******************************
A fenti írás 2013.08.03-án került “papírra”. Barbi pedig immár Léna Anyukájaként holnap Bécsben élete első maratonját futja. Valószínűleg annak a bizonyos “85-ben kapható tornacipőnek” a nyomában… <3
Hajrá Drágaság, Nálad ez már eldőlt fejben, mit sem bizonyít jobban a kemény felkészülés, amit tisztességesen végigcsináltál. Biztos vagyok benne, hogy a holnapi 42 kilométeredre mindig emlékezni fogsz…
Veled leszünk!!! <3
Kommentek