Macskaköves metamorfózis, azaz Nóri és a Prága Félmaraton :)

Múlt hétvégén, 2015.03.28-án Prágában futottunk. A Run.Czech szervezésében zajlott Sportisimo Prague Half Marathon több, mint 10 000 futót mozgatott meg Csehország méltán népszerű fővárosában. A versenyt a kenyai Wanjiru Daniel Kinyua nyerte 00:59:51- es idővel, az első női befutó pedig az etióp Degefa Worknesh lett 1:07:14-es eredménnyel.

A szervezés nálam csillagos 5-öst kapott, rengeteg frissítéssel, rengeteg szurkolóval, jó zenével, jó hangulattal végig a pályán, ami csodaszép volt. Prága egészen új arcát mutatta meg a futóknak. 😉 Számomra nem is a beérkezés, hanem a start előtti pillanatok voltak a legfelemelőbbek: Bedrich Smetana  The Moldau című klasszikusa szólt a hangszórókból, hidegrázós, nekem majdnem pityergős rajtot ajándékozva. Szép volt. Ahogy az időjárás is. Bár sokakon kifogott a korábban hidegnek, borongósnak, szelesnek ítélt idő (sokan voltunk emiatt túlöltözve), mégis kárpótolt a ragyogó napsütés és az enyhe idő a futás során, sokkal szebb volt így a város. 😉

Jómagam Férjem és Sógornőm társaságában érkeztem Prágába, de volt ott még valaki, akiről eddig nem szólt a fáma. 😉  Olvassátok kérlek szeretettel Nórink félmaratoni beszámolóját.

*******************************************************************

Macskaköves metamorfózis

Igen-igen, hát én is ott voltam a prágai félmaratonon, csak inkognitót kértem Magótól az esetleges égés miatt, ami némileg be is következett. (nem is – szerk. 😉 )

Rajtszám átvétele – Bob, Nóri, Bobek 🙂

 Sok órás zötykölődés után ért be a vonat velünk Prágába és miután elfoglaltuk szállásunkat Férjemmel az óváros peremén, felvettük a rajtszámomat az EXPO-n Bob és Bobek kíséretében.

Elég hideg fogadott és pár perces jégeső is zúdult a nyakunkba, ami az otthoni tavasz után nem esett valami jól. 

Sétáltunk még egyet a borús időben, célba véve a főbb nevezetességek egy részét,  úgyis mint Károly híd és Óváros. Lejártuk a lábunkat. Csak tudnám, hogy miért vannak úgy oda a macskakövekért. 😉 Minden fajtája megtalálható a főbb turista útvonalakon, nem kímélve a belvárosi sétára felvett kultúrcipőt, ami ugye általában nem túra bakancs. A Vár alatt söröztünk még egy jót, mielőtt eltettük volna magunkat másnapra.

Éjszaka arra ébredtem hogy kopog az eső kicsiny manzárd szobánk ablakán, ami nem töltött el jó érzéssel, ha a versenyre gondoltam.

Szombaton reggeli, öltözés, méregtelenítés, indulás. Próbáltam meleget lehelni fagyos végtagjaimba, habár felvettem kb. öt alá- és felé öltözetet. 🙂

Start előtt, jól beöltözve. 🙂

Délben ellőtték a startot. Varázsütésre ekkor kisütött a prágai Nap és jó öt fokkal lett melegebb. Jó, hát mint amatőr kezdő futót igenis befolyásolnak efféle külső körülmények, az ezt követő macskaköves szakaszokról nem is beszélve. Miután azt számolgattam, hogy a macskaköveknek mennyi változata létezik ebben a városban, el is érkeztünk az 5. km-hez, ahol a semmiből megelőztek a két órás iramfutók. 😀 Ekkor már tudtam, hogy rossz mesében vagyok, mert azért ez még nem az én szintem. Ki találja ki, hogy 10 km-nél milyen zene hangzott fel? Hát igen, az örökzöld: do not believe me just watch. 😀 Jót röhögtem volna ezen, ha az órám nem egy óra pár percet mutatott volna, amiből rögtön láttam, hogy ennek a rohanásnak még böjtje lesz. 🙂

Ez meg is érkezett Mago személyében a 13. km-nél. Úgy suhant el mellettem, hogy pár perc múlva már csak a sapkáját láttam a távolban. Megsemmisültem. Az utolsó épeszű élményem egy golf pálya volt valahol egy híd környékén, ahol azon gondolkodtam, hogy az mennyivel nyugodtabb sport és a pulzusukat is végig zsírégető tartományban tudják tartani. 18-tól már csak a vánszorgás jutott. Egyébként több embert tudnék kizárni ilyen versenyekről pusztán anatómiai és egyéb okok miatt. Mert miért akar velem együtt futni olyan, akinek hosszabb a lába mint 120 cm, vagy akinek a BMI-je a normálistól alacsonyabb illetve akinek meteorológus családtagja van és pontosan tudja, hogy nem kell majd öt réteg aláöltözet abban a két-három órában. 😀 Sőt, sosem fogom megérteni miért kell hangosan röhögcsélni meg feltűnősködni még 10 km után is. 🙂

Így esett, hogy hiába kiabálták mögöttem, hogy „kocsival futunk, utat”, nem vettem zokon, részben mert ugye nagy zajongás volt, részben mert nem beszélem a cseh nyelvet.  De hogy a lényeget ne felejtsem, beértem a célba, nem sokkal Wanjiru után. Na jó,  pár kenyait még magam elé engedtem udvariasságból. 🙂

Prága a Vltava partja

Mindezek után Prága mégis meglehetősen kellemes benyomást tett rám. Rengeteg a turista, de engem mindig jobban érdekelnek a helyi erők. Úgy hiszem, hogy Hrabal és Kafka méltán lehet büszke utódaikra. Az idősebbek hóna alatt egy-egy napilap, a kávéházakban könyvet olvasó diákok, vagy e-book-ot fürkésző fiatalokat láttam. És ez olyan általános jelenség ott. A vonaton is mindenki olvasott ezt-azt. A vendéglátó helyeken csupa fiatal dolgozik, mindenki beszélt angolul. 

Ma még pihenő napot tartok, aztán holnaptól újra indulnak az edzések. Mert van még bőven hová fejlődni. Az érzéseim pedig a prágai futással kapcsolatban még… under construction. 😉

 ********************************************************

Nagyon ügyes voltál, Nóri, elégedett lehetsz, láttam, hogy lefutottál egy félmaratont. 😉 Büszkék vagyunk Rád nagyon és örülök, hogy együtt tudtunk tölteni egy kis időt Prágában. Olyan jó, ha van egy kis csapat, akikkel alkalomadtán együtt lehetsz, annyira örültem, hogy a befutónál ki tudtuk beszélni magunkból az elmúlt órák fáradalmait és élményeit. Köszi, hogy megírtad a beszámolót és hajrá-hajrá CEP Fehérvár Félmaraton! Sokpuszi 😉