Vertical Up
Pár jóbarát és egy bolond ötlet. Így kezdődött… 🙂 2010 decemberében fogant meg az őrült gondolat, melynek ma már neve is van: Vertical Up, azaz “Függőlegesen Fel!”. 3312 méter, 860 méter szint. Kvázi egy sípálya felfelé. 😉
Vertical Up- Kitzbühel
2011. januárjában 191-en, 2015-ben már kereken ezren álltak rajthoz az ausztriai Kitzbühelben. A VUP-Team szervezte verseny február 28-án pontban 18:30-kor startolt és idén pályacsúcs is született. Az 1974-es születésű Fischer Christian 30 perc 49 másodperc alatt hagyta maga mögött a függőleges 3,3 kilométert. Aki akart, versenyzett (Speedklasse), aki csak a kihívást akarta legyőzni, akár jelmezben, vagy “hátizsákos” kategóriában is odaállhatott a rajthoz. 2015-ben a jelmezesek között Gandalf tarolt:), a legnagyobb csapat címét pedig egy 31 fős társaság zsebelhette be.
Idén a mi Katánk is ott volt az ezer őrült között, Férjével együtt vágtak neki ennek az eszement kihívásnak. Az Ő sorai következnek. Kérlek olvassátok szeretettel Kata beszámolóját.
Kata és Péter
” Két évvel ezelőtt Kitzbühelben jártunk férjemmel, amikor felfigyeltünk erre az észbontó kihívásra. Lenyűgözött minket ez az ötlet és kitaláltuk, hogy a 40. szülinapunkra felkészülünk és mi is egyike leszünk annak az 1000 őrültnek, aki nekifut a 3,3 km-es távnak 860m szintkülönbséggel. 85% emelkedő, tiszta, havas terep. Hideg, sötét, nagy eséllyel mínuszok.
A kihívást én személy szerint abban láttam, hogy hogyan lehet két gyermekes, bár sportos, futó anyaként, de napi 8-10 óra munka mellett felkészülni. Az ottani körülményeket én itthon nem tudtam “reprodukálni”, izmaim fejlesztettem és szoktattam magam a hideghez, ennél több nem volt elérhető számomra.
Idén aztán nekivágtunk! Szerencsénkre nagyon jó időt kaptunk. +2 fokban indultunk és -1 lett mire felértünk, a hó is optimális volt. Nem süppedt be és nem is volt mindenhol jeges. Állítólag ennél jobbat nem lehet kérni. 😉 Volt már hóvihar és szél is, szerencsére nekünk nem ez jutott.
Rajt
A starthoz egy sima téli futó naciban, technikai felsőben és egy mellényben álltam oda és ez végig elég is volt. Cipőben a Salamon Spikecross 3CS-t választásom, ami jónak bizonyult, mindenkin ez volt szinte. Sajnos külön felrakható “karmokat” (Spikes) végül nem vittünk magunkkal, kicsit megijedtem, mikor láttam, hogy mindenkinek van. Ezen a ponton nagyon elbizonytalanodtam. Körbekérdeztem, hogy kell-e és a válasz az volt, hogy… nagyon. Kénytelen voltam ezzel az izgalommal is számolni.
Az első 200m úgy csúszott, hogy nem voltunk biztosak a folytatásban, de feladni nem ér és nem is tettük. 😉 Menet közben csak azt találgattam, mennyi lehet még? Ismeretlen terepen, a sötétben semmi orientációm sem volt. Azt láttam azonban, hogy a város lent ici-pici és nagyon szép a fényeivel. Aztán futás tovább. Fájt, mert ilyen meredeken nem futottam még fel, a karjaimban a botok más izmokat is mozgattak, ugyanakkor a versenyszellem ilyenkor már minden érzést elnyom. A hideget és félelmet teljesen ki tudtam zárni. Úgy érzem, hogy ez a tény az, ami itt a leginkább számít.
Függölegesen Fel!
Aztán ott volt a cél! Megcsináltuk! 🙂
Azt kaptam minden téren, amire számítottam… vagy inkább amit reméltem. Izgalom, feladat, megmérettetés és lenyűgöző látvány.
Élmény, melyet soha nem felejtek el. “
Kommentek