Ahogy közeledett a nyár vége elgondolkodtam, hogy hagyom az egészet és visszamondom a nevezést, váltóban indulok. Ennyit ember még nem agyalt ezen mint én. 😀 Magot is fárasztottam ezzel párszor, egyszerűen döntésképtelennek éreztem magam, aztán egy héttel a verseny előtt úgy döntöttem, lesz ami lesz. Ildikó,akivel együtt készültünk a nagybetűs Első Versenyre, folyamatosan biztatott hogy menni fog, és igenis megcsináljuk.
Átvettem a rajtcsomagot, és kezdtem egyre jobban izgulni. Úgy éreztem nem vagyok kellően felkészült, és előtte pár héttel derült ki hogy az egyik csípőm nem teljesen okés. Az orvos javaslata az volt, hogy egyáltalán ne fussak. Na így indultam én neki az első félmaratonomnak…
Iszonyatosan izgultam aznap reggel, hiába értünk ki korán, elég gyorsan elment az idő, hamar rajthoz álltunk az újonnan megismert Futanyus futótárssal, Eszterrel. Jó érzés hogy egyre több az ismerős arc a versenyeken, pedig még csak egy éve futok.
Ahogy közeledett a rajt én baromi ideges voltam és az járt a fejemben, hogy te jó Isten, mit keresek én itt??? Aztán nekiindult a tömeg, elrajtoltunk végre. Ildi nálam sokkal gyorsabb, így azt gondoltam nem sokáig futunk együtt, elszalad majd korán. Az első 5 km nagyon jó volt, aztán egy kedves bácsi megjegyezte, hogy ha ez első akkor bizony túl gyorsak vagyunk. Na nekem se kellett több megijedtem és behúztam a féket, aztán 9-10 km környékén lemaradtam Ilditől, de ettől függetlenül élveztem nagyon a versenyt.
Bőven a 6.30-as mezőny végén jártam még, aztán kezdtem kifáradni és egyszer csak ott találtam magam az utolsó iramfutós csapat végén. Hoppá…na nesze neked lightos felkészülés…14 körül kezdtem elfáradni, és akkor már a második iramfutós csapat végén találtam magam, ők picit leszakadtak a csoporttól. Valahol itt futottam bele Ádámba, aki próbált segíteni, és húzni, és megkért hogy ne tekintgessek már annyit hátra, de olyan jól elkezdtem magam sajnálni, hogy folyton a buszt lestem, ami kb 5 méterre volt tőlem. Na innen úgy éreztem komoly a helyzet,voltak pillanatok hogy nem hittem el, hogy meglesz végig.
Lőw András volt az iramfutó, úgy próbált minket terelgetni, mint egy kedves óvó bácsi, azért határozott volt, és miután kitekeredett nyakkal tekintgettem hátra, mondta hogy ne nézzek már hátra, nincs más ott csak a halál…:D 18-nál én totál elvesztettem a fonalat……..volt egy pillanat amikor úgy éreztem felszállok arra a rohadt buszra. Volt, akit még ott felvett a busz, pontosabban ott adta fel. Hiába csak 4 km, én úgy éreztem legalább a fele még hátravan, de ezt csak annak köszönhetem, hogy kevés hosszú futásom volt a verseny előtt.
Komoly kis csapat alakult ott ki hátul,mindenki próbálta maradék erejével biztatni a másikat, egyszer-kétszer szó szerint finoman megtolta hátam András hogy most már tényleg nem állunk meg, mindjárt ott vagyunk. Aztán amikor végre béertünk a Hősök terére és a Zöld Sárkány már nem lihegett a sarkunkban, megláttam a Futanyus csapatot, akinek az elején még őszintén, itt már kissé erőltetve, de kipréseltem egy mosolyt. Komoly lendületet adtatok ott csajok…
Hihetetlenül jó érzés volt a célban a nevem meghallani, és persze az én drága Ildim is ott várt türelmesen, még az érmét se vette át amíg én be nem értem. Egymás nyakába borulva gratuláltunk egymásnak egy lánnyal ,és persze András is kapott egy hálálkodó ölelést tőlünk, hatalmas segítség volt számomra hogy ott volt és támogatott minket.
Szóval csak meglett az én első félmaratonom, kritikán aluli idővel, a táv 3/4 –ét a busszal a sarkamba tettem meg, de beértem. Hálás köszönet mindenkinek a biztatásért, Neked Mago, ki sem fér ide mennyi mindenért és Ildinek, aki olyan mint egy energiavulkán és nem hagyja hogy túl sokat agyaljak.
Hát…. Azt hiszem, jöhet a következő… 😉
*************************************************
Szép volt, Mártiii!!! 🙂
