4,5 óra alvás után írom ezt a beszámolót, úgy, hogy koradélután keltem. Az éjszaka teljesen kimaradt. Vagyis… dehogy maradt ki! 😉
Hajnalban futottunk, futottam alvás helyett. Meg csapatostul bundáskenyereztünk, dideregtünk, drukkoltunk. Jelenleg nem igazán tudom elképzelni, hogyan fogok visszamászni az ágyba pár óra múlva… pár óra alvás után. Jelentős rizikó egy enyhébb jetlag. 😉
És megérte? Megérte!
S!6
Kitty, a szervezőzseni, összeállított nagyjából egy hónapja 2 Futanyus csapatot a Suhanj! 6 órás futóversenyére, olyan lányokból, akikkel már versenyeztünk együtt korábban. 8 futó Anyu, a szívem csücske mind valahol…
És máris megállnék egy pillanatra, megszakítva ezzel a történet menetét már a legelején.
Ez a „versenyeztünk” … ez olyan h…lye szó… keveseknek jelent valóban VERSENYT egy futóesemény, a mezőny legeleje tolja csak a győzelemért. Ők profik. Természetesen önmagunkkal csatát vívunk mindannyian minden egyes alkalommal, ez köztudott 😉 , egy futóbulin akarva-akaratlanul is igyekszik az ember a legtöbbet kihozni magából, nálam azonban ez volt talán az ELSŐ alkalom, ahol picit megcsillant a versenyszellem, a másokkal való konkurálás is.
Minden egyes lefutott kör után a szőnyegen való áthaladás-pittyenés-bezaonosítás után láthattam, éppen hol tart a csapatunk, hányadik körnél járunk, hány kilométert gyűjtöttünk és ez milyen posztra elegendő.
Amíg futottam, mindvégig 5. helyen álltunk, fogggalmam nem volt, hány csapatból, ez mit jelent, jó eredmény-e vagy úgy általában mit is kezdjek vele? De nem akartam a következő áthaladásnál 6-ost látni, sőt! Tök szuper lett volna feltornázni magunkat a 4. helyre… Ötödikek maradtunk ugyan váltás után is, de ez ilyenformán izgalmas volt! Majd később is óránként mentünk megnézni a kitett papírokat az erdményekkel… mennyivel kéne többet hozni, mennyivel van mögöttünk a következő csapat? Most mit szóltok??? 😉
De térjünk vissza az elejéhez…
Este 9 körül szedtük össze a lányokat és Ádit Nórival. Két telekocsival indultunk el Szigetmonostor felé, volt autóból átkiabálás, drájvolás, eltévedés, jó volt már maga az odaút is. Csapatépítős. 😉
11 körül átvettük végül a rajtcsomagjainkat: Futanyu 2 és Futanyu 3 . 3 és 4 fős női váltók.
Vásároltunk tombolát (a nevezési díjjal és a tombolával is a Suhanj!Alapítványt támogatod), kiterítettük a plédjeinket egy arra alkalmas és még szabad placcon. Előkerültek a sütikék, a gyümölcsök, kóla, víz… kész kis büfét rittyentettünk seperc alatt. Fáklyák világítottak a versenyközpontnál, a töltés túloldalán ott volt a Duna, az egész nagyon hangulatos volt és inkább egy nyári fesztiválra emlékeztetett, mintsem futóVersenyre. Volt pályabejárás, büfé-felmérés és barátkozás….közben pedig közeledett az éjfél és a Rajt.
Nálunk Detty és Nóri indítottak, a töltésen igyekeztünk nekik minél többx drukkolni.
Ezen a versenyen senki sem kilométert, mindenki órákat vállalt. Ez egy ilyen buli. Futsz 1 vagy 2 órát, 3-at , a legkomolyabb játékosok 6-ot! Gyűjts kilométereket, egyéniben vagy csapattal egy 2 kilométeres körön. Az, hogy köröket futsz, talán zavaró is lehet… nekem spec. nagyon tetszett, hogy sűrűn bíztathatod a csapattársad, hogy számlálják minden kilométered, hogy tudsz kalkulálni.
Futók 🙂
A töltésen ácsorogva folyamatosan kémleltük a Futanyus trikókat és a csajokat… jó volt látni, hogy jól érzik magukat és csak futnak-futnak-futnak… Millió mozgó fejlámpa az éjszakai sötétben, esetenként komoly reflektorok!!! és mindehhez a helyzet drámaiságát fokozandó egy hatalmas kerek TELI Hold az égen.
Én Detty-t váltottam és kezdtem bele másodikként a csapatból a vállalt 2 órámba. Némi félsszel természetesen. Mint mindig. Rajtszámot átvettem, elindultam.
A töltésen 500métert futsz először a Dunaparton tök egyenesen, majd fordító, vissza, pittyensz a szőnyegnél a kapu alatt, majd tovább a töltésen, frissítő (szuper volt), balkanyar, némi lejtő és még kb. 300 méter sík terepen. Fordító, a lejtő visszanyal ;), emelkedő tehát, majd ismét pittyensz egy 200 méteres egyenes szakasz után a kapunál. Ennyi a pálya, két kilométer, na ezt kell minél többször megcsinálni. Hajrá!
A második kör után éreztem úgy, hogy na, talán bemelegedtem és egy óra simán menni fog. Ha bármi gond van, lekiabálok Gabinak, hogy jöjjön váltani a következő körnél. Aztán eltelt az az egy óra, indulhatott a második. 15kilométernél természetesen megint elfogytam, hiába ettem szőlőcukrot közben, ittam rendesen, elszállt az erőm. Nem futottam mostanában ennyiket. De mentem tovább, jól esett és tudtam, mindjárt vége és én ma már nem futhatok többet.
Előzgettem (bizony!), de még többen leelőztek. Menet közben sok ismerős arc, volt jó sok hajrá meg ilyenek („ Vamos Mother”! 😉 ) . Időközben Nóri is leváltotta a másik csapatból Nórit (kettő volt belőlük, bizony!) és egy kört sem hagytunk ki egymásnak való integetés nélkül. Egy tempót futottunk, tudtuk, hol, mikor fog érkezni a Másik. Köröztünk…
Aztán HUSS (és ez most KOMOLY!!!!) elreppent a 2 óra. 9 kört futottam, azaz 18 kilométert.
Tudom, hogy baromi csámpásan futok, szét is esek nagyon hamar, görnyedek és egyáltalán… DE BAKKERRR, akkor is le tudok futni 2 órát megállás nélkül. Írtó büszke voltam magamra, nem tudtam, me este mit fog dobni a gép, jó futást? Rosszat? Mert mindkettőből jutott már eddig bőven. Csak annyit „kértem” előtte, hogy had érezzem JÓL magam. És ez megvolt!!! Nagyon is!!! Elégedetten és kellemesen fáradtan adtam át a rajtszámom Gabinak.
Gabi váltott tehát és 2 hónap kihagyás és gyógytornász, pihi után hozott a csapatának 22 kilométert! A másik csapatban Nórit leváltotta Kriszti, aki mellé becsatlakozott Kittyónk egy jó dinamikus kis gyors gyaloglásra. És – azt nem mondom, hogy hirtelen, mert közben volt vacogás, ásítozás bőven – de egyszer csak 6 óra lett. Feljött a Nap is, kivilágosodott. Ámulva néztük a verseny utolsó pillanataiban is még félelmetesen dinamikus, összeszedett, gyors egyéni indulókat, az utolsó méterekért még küzdő csapatokat.
Aztán 2 perc, egy perc… vége a versenynek. Mindenki hirtelen megtorpant a pályán, egy kővel töltött lufit és a rajtszámot kellett az aszfaltra letenni, oda, ahol épp megálltál. Így mérték később össze, kinek mennyi lett az annyi. Ahol korábban még mindenki haladt, mozgott, most mindenki állt. Furcsa volt. Vége lett a kilométergyűjtésnek.
Fáradtak voltunk már ekkora. Begyűjtöttük az érmeinket, a bundáskenyereinket, ittunk teát.
Tomboláztunk és 7 után elindultunk haza… ez a kaland is véget ért.
Összegezve az estét: sok jó emberrel találkoztam ma hajnalban: barátokkal, facebook friendekkel 😉 , ismeretlenekkel. Mozogtunk, egymásért voltunk.
A kerekeszékes indulók, a segítőik és egyáltalán mindenki, aki ott volt, megint csak abban erősítettek meg, hogy a társadalomnak ez a pici kis szelete, az „őrült” futók, a küzdők, mind-mind előrefelé húznak. Irányt és példát mutatnak. Itt van kitartás, lendület, empátia, szeretet. Itt tök természetes, hogy örülsz a másik sikereinek. Jó ITT lenni… külön jó volt látni azokat, akik karral dolgoztak és csinálták végig a távjaikat egy guruló székből. Emelkedőn felfelé, többször nekiindulva. Vagy azokat, akik tolták a boldogan Suhanó gyerekeket, felnőtteket.
Nekem EZT jelenti egy futóverseny… ezért járok. Töltődni. Testben picit lemerülni, de lélekben teljesen feltöltődni.
A hajnali Suhanj!6 is ezt adta nekem…. köszönjük a szervezést!
Jóóó volt 🙂 Menjünk Sárvárra 12 órásra 😉