Tavaly szeptemberben a WizzAir beindította moszkvai járatát. Az évente többször Budapestre látogató fiatal orosz barátaink folyamatosan invitáltak minket magukhoz és ráadásul még a nagyszülők is bejelentették igényüket az unokáikra szabadságuk alatt… mit lehetett tenni, muszáj volt lefoglalnunk 2 repülőjegyet Moszkvába. 😉
Krisztián szervezett mindent: vízumok, szállás, vonatjegy. Folyamatos kontakt Antonnal, aki elkezdte tervezni a kintlétünket és a szentpétervári túránkat. Gyorsan elérkezett a nap, mikor elindultunk végre Keletre.
Előző délután Papáék elvitték a kislányokat (ez sosem egyszerű nekem), összepakoltunk, utolsó simítások itthon, Anya jön virágokat locsolni, meló leadva, minden Ok. Vagy nem? Jajjj, gyors checklist, meleg lesz, nem is kell kabát, éjfélkor ágyba, taxi 4:05-kor leparkolt a ház előtt.
A repülőút zökkenőmentes volt ( útikönyv kiolvasva ), 2 óra elteltével már Moszkvában landoltunk, helyi idő szerint 10 órakor, itthon még csak reggel 8h volt, szombat. Anton elmagyarázta, hol találjuk a fehér kisbuszt, iránytaxit, ami 100 rubelért elvisz a legközelebbi metróállomásig. Másutkának hívják… vagy valami ilyesmi. 😉 Végállomásánál Anton már várt minket.
Elvitt egy francia barátja lakásába, amit egész napra rendelkezésünkre bocsátottak, a srác épp Párizsban dolgozott. Lepakoltuk a bőröndjeinket, majd indultunk is tovább városnézni. Késő estig róttuk Moszkva utcáit, látogattuk a város templomait, házigazdánk szuper idegenvezetőnek bizonyult.
Vörös Tér, Kremlin
A 15milliós metropolisz legfontosabb látnivalóit mind láttuk (Vörös tér, GUM, Gorkij park, a KGB főhadiszálláshelye, felkapaszkodtunk a Veréb-hegyre a panoráma miatt, Lomonoszov Egyetem…), kiszámoltunk, kb. 15 kilométert gyalogoltunk. Rengeteget metróztunk is, mert Krisztián beleszerelmesedett az állomásokba: a hatalmas csillárokba, szobrokba, falidíszekbe, kőtáblákba, amelyek 1-1 metrómegállót díszítettek.
Mivel minimálisat aludtunk csak előző éjjel, a Moszkva folyó partján egy padon ülve és a kevés napfényre, melegre vadászva el is nyomott minket az álom. Erről fénykép is készült… 😉 Anton az elkövetkező napokban is készíthetett (volna) még hasonló fotókat… Valahogy nem sikerült kipihennünk magunkat a következő 1 hét alatt sem és nehéz volt a szervezetnek is szokni a „ Fehér Éjszakákat”. 😉 Minden nap elnyomott minket az álom 10-10 percekre: padokon, városnéző hajón, buszon, itt és ott. Vicces volt. 😉
Első nap este egy kiadós séta után 11 körül értünk vissza a lakásba a csomagjainkért, gyors vacsi és éjfélkor indulás a pályaudvarra a szentpétervári éjszakai vonathoz.
Másnap reggel érkeztünk meg az egykori Leningrádba. Cudar hideg volt, én túraszandiban. 😉 Az itt eltöltött 2 éjszaka/3 nap alatt Dina volt a házigazdánk, tüneményes csaj, Anton barátnője. Kaptunk tőle apartmanokat ( lakáskiadással foglalkozik) , borscsot, blinit kaviárral és vodkát, biciklis-görkoris városnézést és kabátot is. Utóbbi életet mentett, bitang hideg volt és mi nem erre készültünk. Csapódott hozzánk egy lakója, a szicíliai zenész-zongorista Alessandró is… négyesben bandáztunk, remek 3 nap volt. Ermitázs, Téli Palota és Nyári Kert, katedrálisok sora, Auróra cirkáló, hidak, szigetek, éttermek.
Savior on Blood székesegyház
Egy kis Wikipédia: Szentpétervár Oroszország balti-tengeri kikötővárosa a Finn-öböl partján, a Néva-folyó torkolatában. 1703-ban alapították. Korábbi nevei Petrográd (Петроград, 1914–1924), illetve Leningrád (Ленинград, 1924–1991) voltak. Négy és fél millió lakosával Moszkva után az ország második legnagyobb városa.
A világ egymilliónál több lakossal rendelkező városai közül Szentpétervár található a legészakabbra. A városközpontot az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.
A város, mely több mint 200 éven át Oroszország politikai és kulturális központja volt, ma is lenyűgöző, méltán érdemelte ki az „Észak Velencéje”, illetve az „Északi főváros” neveket. Területe az alapításkor mocsaras, lápos vidék volt, ma 42 szigeten fekszik. A szürkület májusban, júniusban és júliusban egész éjszaka tart, ezt a jelenséget hívják „fehér éjszakáknak”. A téli hónapokban viszont a déli órákban sem világosodik ki teljesen.
Krisz már az első este elment futni, mert hogy mekkora már, hogy éjfélkor még tök világos van! 😉 Én éreztem, hogy semmi erőm most ehhez, álmos, éhes voltam és aznap még kabát híján jól átfagytam. Neki sem esett jól, keveset futott magához képest , én pedig örültem, mikor reggel ezt bevallotta, valószínűleg én is csak szenvedtem volna.
David, a FutAnyu (?) 🙂
A Cárnő
Másnap viszont felkeltem picit korábban és amíg aludt én elindultam egy kis futásra. Olyan városnézősre. 😉 Milliószor megálltam, a Téli Palota előtt egy David nevű sráccal dumálgattam, majd személyesen II. Katalin cárnővel ;), fotózgattam, nézelődtem. Nem érdekel, hogy ilyenkor is ketyeg a futóóra…. vagy hogy közel s távol csak én vagyok futócuccban a tengernyi turista között. Nincs időkényszer, csak kényelmes kocogás, élménygyűjtés. Hazaérve azért peeeeersze kielemezgettem a telefonos appom által rögzített adatokat: kb. 10-11 kilométert sikerült 1 óra 25 perc alatt összefutnom. Tiszta jó. És volt benne 16 perces kili is. 😉
Szentpétervárt éjjel hagytuk el 3 fantasztikus nap után, irány ismét Moszkva. Két éjszaka egy hostelben az Arbat streeten, vicces, de még itt is költöztünk házon belül. Nem volt 2 egymást követő éjszakánk, amikor ugyanott aludtunk volna. Sebaj.
Sergijev Poszad
A fantasztikus orosz 5órai
Első nap újra a fővárosban a többi baráttal (Antonnal és Kseniaval, Yakovval, Valentinnal) nagyon tuti helyekre jutottunk el, késő estig sétáltunk újfent (Bulgakov Múzeum, Bolsoj …)
Másnap pedig Anton vitt minket „haza”: Sergijev Posadba utaztunk, amely városka leghíresebb létesítménye a Szentháromság–Szergij-kolostor, az orosz ortodox egyház egyik központja és hívőinek zarándokhelye. Gyönyörű hely és egy nagyon kedves invitáliásnak tehettünk teeleget: Anton nagynéninje, Nyina készített nekünk teát, blinit (palacsinta májjal, lazaccal, lekvárokkal), fantasztikusan megterített asztallal várt minket szerény otthonában. Ő nem beszélt angolul, mi nem igazán oroszul, ennek ellenére talán szavak nélkül is megértettük egymást…olyan jó volt érezni a kölcsönös szeretetet, ami ott…volt.
Visszatérve Moszkvába már csak a Valentinnel lebeszélt esti futás maradt hátra, közvetlenül a bőröndjeink másnapi utazásra való felkészítése előtt.
Nem tudtam, mit csináljak. 3 sráccal készültem(?) együtt futni, hét elején még egy 20 kilométeres tervet elemezgettek. Az nekem sok. A fiúk tempója nekem gyors. Nem akartam a „csaj” lenni, aki miatt szüttyögni kell, akire várni kell, aki esetleg kidől az első sarkon. Vagy a másodikon.;) Tudtam, hogy igazodni fognak hozzám, hogy többx megállunk majd, hogy nem lesz gond. De… értitek, érzitek, ugye?
Végül átöltöztem, gondoltam, ha nem megy, hazafutok majd egyedül. Abban biztos voltam, ha el sem indulok, nyomorultul fogom érezni magam a szobában, sőt… még utána nagyon sokáig.
Futó városnézés
Anton időközben lemondta a részvételét, azt mondta fáradt, másnap hajnali 4-kor kel, repül Dubrovnikba. Szenvedne és a futásnak nem a szenvedésről kéne szólnia… Hm…. Aztán Valentin is befutott 8 óra körül… bevallotta, hogy csak 8-10 kilométerre van ma hitelesítve. Nem akartam hinni a füleimnek… nem csak én paráztam… 😉
Elindultunk… valóban többx kényszerültünk lámpáknál várakozni, sokx fotóztunk, Valentinünk végig mesélt. Vörös tér, keresztülfutottunk a GUM áruházon, az árkádos központi folyosón, Ljubljanka, az Állatkert és millió kormányzati épület előtt le a folyópartra. Fehér Ház, Hotel Ukrain, jé, az ott a City? Hatalmas felhőkarcok, akkor már fussunk el oda is. Visszafelé indultunk a folyóparton a szálláshelyünk felé.
Őszintén szólva, 10 kilométer után kezdtek fáradni a lábaim. Onnantól kezdve éreztem azt, hogy dolgozom. A rengeteg fotószünet után újraindulni és a fiúkra kapaszkodni nem volt egyszerű, de megoldottam, sőt. Úgy érzem, mikor futottunk és a tempójukat próbáltam felvenni, még erősített is, jót tett nekem. Levegőm volt, a lábaim vittek. Figyeltek rám, különösen Krisz. Nagyon tetszett a dolog.
A “City” felhőkarcolói
A 13. kilométernél a hídra való fellépcsőzés és felfutás már kicsit nehezebben ment, de tudtam, mindjárt a szálláshelyünkön vagyunk. 14,5 kilométer lett a vége, hatalmasat pacsiztunk a végén a turistaáradat közepén az Arbat streeten. 🙂
A legnagyobb vétek lett volna kihagyni a kérdőjeleim miatt ezt a fajta városnézést. Egy újabb különös élménnyel gazdagodtam, olyannal, amit csak az kap meg, aki lepakolja a pici képzelt-képzett paráit és nekivág. Azt hiszem, azzal, hogy túlbonyolítunk dolgokat, hogy alágondoljuk a teljesítőképességünket és az önbizalmunkat feltesszük egy nagyon magas kispolcra, sokszor a legfantasztikusabb élményekről maradhatunk le… jelen esetben egy gyönyörű oroszországi pihenés megkoronázásáról. 😉
Másnap reggel újra repülőn… до свидания, Moszkva! 😉
Sok kellemes-szép emlékkel teli, de jó volt HAZAérkezni az imádott Budapestre… Mint mindig… 😉
Kommentek