Ultrabalaton másodszor (avagy hogyan nem akartam idén SEM Ultrabalatont futni)
Már nem tudom, honnan jött, és ki akarta. De ismét az UB szervezkedés kellős közepén találtam magamat.
Sokáig ellenálltam. Tavaly már megcsináltuk, igaz, hogy akkor sem én kezdeményeztem, sőt még csak ellenkezni vagy rábólintani sem volt időm, máris bent találtam magam egy csapatban. De idén nem kell újra. Még mindig sok a rám jutó maratonnyi táv, és ki tudja, lesz-e idén, aki átvállal tőlem 10 km-t?!
ZugFlow4 TEAM
Aztán nem foglalkoztam vele, hiszen tavaly már megcsináltam.
Majd megy valahogy idén is. Készülünk, mint eddig, és nem lesz gond.
A csapat szuper, a hangulat szuper, egy hétvége Balaton.
A szakaszokat idén is én osztom be, a tavalyiból okulva még hosszabb távokat futunk egyszerre, hiszen úgyis arra edzettünk, és logisztikailag is egyszerűbb. Ráadásul így én választhatom ki a saját szakaszaimat. Kevés emelkedő, semmi éjszakai futás. A lehető legkevesebb extra, nekem épp elég.
De ahogy közeledett az időpont, úgy kezdtem egyre jobban aggódni. A heti 3 edzés sokszor nem jött össze. Idén már a hegyi futásokra sem jutottunk el. Havi 60-70 km…elég gyengus.
Ki akartam szállni. Keresek magam helyett valakit, biztos, hogy találok. Átadom az egészet. Nem vagyok felkészülve, nem akarok kikészülni, egész éjszakámat mikrobuszban és váltópontokon fagyoskodva tölteni. Miért kellett benevezni…?! Miért nem hagyunk ki egy évet inkább? Nem kell minden évben megcsinálni. El fog veszni a varázsa, így csak egy letudni való, kipipálandó púp a hátamon.
Aztán a csapatbeosztás az utolsó hétre megváltozott. Megvolt az esélye, hogy átadhatom Zsoltnak a második szakaszomat, és akkor csak 18-at kell futnom, ami pont elég, a felkészültségemnek megfelelő, és nem ütöm ki vele magam – ettől kicsit megnyugodtam.
És az UB reggele.Hasonló izgulós, jó hangulat a csapatbuszban, mint tavaly. Lent Aligán rengeteg ismerős. Kis kavarás a dugókával, valaki felvette, vajon ki? Senki nem vállalja.Kifunak van egy saját, bevetettük azt.
Közös indulás, Tibi felfokozott hangulatban, remek tempóban kezd.
Második futó vagyok, ahogy Tibi elrajtol, gyors átöltözés, és mehetünk is Almádiba, a strand parkolójába.
A tervezett időben érkezik, hamar történik minden. Rajt, és a meglepetés: két bringás kísérőm is van, mint tavaly.
Orsi
Balázs elöl “felvezet”, szigorúan a bal oldalon, hogy szemmel tarthasson. Párszor célozgatunk rá, hogy nem feltétlenül szerencsés azon az oldalon haladni, tekintve, hogy bringások és futók is folyamatosan előzgetnek, de Balázs nem ért a célozgatásokból. Viszont a biciklisfelsője hátuljában 2 ampulla sör és egy kulacs víz figyel, amit folyamatosan kínálgat. Nagy csalódására folyton csak a vizet fogadom el.
Folyamatos szórakoztatásban van részem, nevetni még tudok, nem sietek, de visz a lábam.
Felidézem a tavalyi UB-t magamban, amikor 14 km-nél meg kellett állnom, pedig szívesebben mentem volna tovább. Figyelek az érzésre 14-nél: jól döntöttem, hogy idén többet vállaltam be egyben. Füreden azért nem volt rossz megállni. Gyorsan lenyújtottam, mert éreztem, hogy egyébként baj lesz. És indulás tovább, a következő váltópontra. Nagyon jól vagyok, minden jól alakult, fel vagyok dobva, drukkolunk a „testvércsapatnak”, várjuk Zolit a következő ponton, kávézunk.
Addigra már biztos voltam benne, hogy nem adom senkinek a 2. szakaszomat, mert az az ENYÉM! Kell! Le akarom futni.
Zoli,Kimi, Móni stabilan hozzák a formájukat, sőt! Várakozáson felüli időket futnak. Fantasztikus a csapat!
Tibinek másodikra egy rövidebb szakasz jut, csak egy tizes, ezért gyorsan át kell jutnunk a váltópontra.
Az utolsó pillanatig cserélgetem a felsőmet, vajon melyikben fussak…? Kisüt a nap, de este 8 körül fogok beérni, ezért a hosszabb rövidujjú mellett döntök. Még egy pillantás vissza Badacsony felé, ezt muszáj lefotóznom! Gyorsan kiposztolom, izot kell még innom!, a többiek már várnak. Alig érünk oda, Tibi már jön is! Adrenalin az egekben, és jöhet a második rész!
A lábam laza, lefelé kezdek a golfpályán.
Zsolt kísér biciklivel, nagyon jól esik, főleg, hogy tudja, már nem tudok beszélgetni. Szaladnak a lábaim, semmim nem fáj, de zihálok,nehezen kapok levegőt. Picit visszaveszek a tempóból, megnyugszik a légzésem.
A kedvenc szakaszom következik: Györök-Vonyarcvashegy a szépkilátással, az útmenti villákkal, a dombtetőn csücsülő kis templommal. Pár másodperc eufória, flow-futás, magától-repül-a-lábam-érzés. Keszthelyen kezdek kifáradni, kiszámolom: joggal, hiszen már 30 km van a lábamban. Próbálom felidézni, hogy délelőtt honnan indultam és hová érkeztem, de nem megy. Összekavarodnak a fejemben a Balaton-parti települések…
Belassulok, Zsolt biztat, hogy érjek még valakit utol, de már nem megy. Gyorsítani nem tudnék, csak továbbkocogni. Elég is volt, de megcsináltam! Amit még reggel sem tudtam és nem is hittem!
32 km 2 részletben!
Nyújtás, gyors átöltözés és megyünk tovább Berénybe, a tavalyról bevált lángossütödébe. Most nem kívánom a lángost, virslit kérek.
Hihetetlen. Ennyi lett volna…?! Semmi bajom…
20 óra 16 perc
Mindegyikünk a legjobb formáját tudta beleadni a csapatban. 20:16 perccel futottunk be hajnalban Aligán, boldogan.
Érdemes feszegetni a határokat. 😉
*********************************
Gratulálunk Nektek Orsi és ZugFlow4!
Jövőre? Egész biztosan ott lesztek, ugye? 😉 Hajrá előre is!
Kommentek