A Szervező :) – Kitty Ultrabalatonja

Ultrabalaton: előtte, közben, utána……jövőre? by Kittyó

A Szervező

Előtte
2013. június környéke

Kittyó belenéz a tükörbe és látja, valamit tenni kell mert a kép, amit lát, nagyon nem jó.  Mit csináljon az ember lánya munka és egy akkor másfél éves tünemény mellett?

Elkezd futni. Mert az kötetlen, jót tesz és mellesleg javítja a tükörből visszaköszönő formát. Az első 5 kilométerem című edzésterv, pont jó lesz. Először 10 másodperc után jajmeghalokhazamegyek feeling, pár hét után már 2 perc is megy. Szeptember közepén a Halmi erdőben az első legyűrt 5 kilométer szárnyakat adott és már szerettem küzdeni a megtett méterekért.

Aztán jött a kérdés… ultrabalaton? Hát gyerünk. Mindenki jó tanácsait elfogadva összeállítottam magamnak egy tervet, hiszen tudtam, ott nem 5 kilométer lesz a táv. Aztán a pofon: egy teljesen más tevékenység közepén a talpamban valami elszakadt. 6 hét fekvés az orvos gyógymódja. Aham…. azt betartottam, hogy nem futottam. De pihenjen valaki egy pici gyerek mellett…

 
3 csapat szerveződött az ultrabalatonra, szépen gyűltek az adatok, már csak arra vártunk,a szervezők mikor adják ki a szakaszbeosztást. És igen,eljött az a nap is február végén. Magó megbízott bennem ( ismer már 😉 ) és rám bízta a szervezést. Onnantól kezdve konkrétan az excel táblákkal feküdtem és keltem .Verzió 1,2,3,4,5 …..néha elhagytam a hajam ,gyakran ráncoltam a szemöldököm és még gyakrabban hangzott el a nanemáááááár….minden percét élveztem. 😉

Nem volt olyan alkalom a facebook megnyitása után, hogy ne lett volna 5 üzenetem. Nem volt olyan nap, hogy ne a tábláimat bújtam volna. És közben futottam és futottam, a bölcsiben már azon csodálkoztak, ha volt olyan reggel, amikor nem futócuccban vittem a Törpémet . És egyszer csak elkezdett fájni a téli sérülés.

Nem törődtem vele. Ha fájt, gyalogoltam. Beszélgettem a lábammal, hogy most aztán ne hagyjon cserben. És csak fájt, jelzett. Én meg csak futkostam, gyalogoltam. Az élet nem állt meg, szállásbeosztás ( én nem akarok együtt aludni, én együtt akarok aludni, Rózsika hogy is van abban a házban az ágy szerkezete… ja,majd ha leértünk? persze nem probléma…) Az utolsó előtti táblicsku majdnem kifogott rajtam: ki kit visz hova és hogy jön el onnan, bicikli, kísér,nem kísér, van autó, befér, nem fér, nem vezet, nincs jogsija, jajazautómhollesz, jajhogyjutok A-ból B-be…  ennyi logisztika még életemben nem járt a fejemben. De imádtam minden percét.

Kittyó és Öcsi

6 héttel a nagy nap előtt Öcsém, aki velünk futott volna, lesérült.  Csúnyán. Ekkor futott át a fejemen a gondolat, hogy én sem tudom megcsinálni, a lábam már 500 métert sem bírt futva. De győzött a konokságom: akárhogy, de végigtolom. Krém, fásli, tapasz bűbáj és boszorkányság, szegény talpam kapott mindent.
2 héttel a verseny előtt,amikor már tényleg majdnem készen volt minden, csörgött a telefonom: az egyik szállás mégsem kiadó,van helyette másik, bár kisebb . Nemáááááár…..2 napomba és sok átbeszélt percbe került, hogy a hölgy mégis odaadta a házat. Végülis csak tizennégy embernek kellett volna helyet találni…

Amikor csütörtökön Andival a rajtcsomagokért mentünk és átvettünk 3 hatalmas szatyrot, na akkor tudatosult bennem, hogy megyünk és tényleg megyünk és készen állunk.
A csütörtök este káosz volt. Csomagolni magamnak, a kisfiamnak, pogácsát sütni, rajtcsomagokat szétszedni… Bence ne add a kutyának a pogácsát, ne húzd a fejedre a pólókat, ne vidd el a rajtszámot, kisfiam nem kell keksz a táskámba ellenben a te táskádba kell az a póló, ne pakolj, vigyázz forró, menjünk fürdeni, mondom már a mesét, hova tetted anyád papírjait, jaj rajzoltál rá szépet, látom, feküdj le, tente, beégett a pogácsa, békás mese, igen aludj, anya is alszik majd, én csomagom, gyerek csomagja, Atyaég már hajnali 1…

Közben
Péntek reggel fél 9-re jöttek Zsuzsiék értem, Öcsémet negyed 10-kor szedtük fel. Gyorsan leértünk, aztán átmentünk Siófokra vásárolni, majd a dugókákat felszedni. Vissza a szállásra, kipakolás és a rajtcsomagok/ágyak kiosztása. ( Jaj ez nem jó, ők külön alszanak, jaj ez sem jó, oda-vissza, Öcsi segíts kibontani, ezt a másikba, azt mégis ide, a fene remélem mindenkiét kipakoltam.)
(Telefon csörög, hol a töltőm, le fog merülni, egyszerre hárman hívnak, hol a telefonszám lista, gyermek összefirkálta, ez most hármas vagy nyolcas???)
Nagy nehezen eljutottunk a tésztapartyra-túrós vagy mákos, na legyen mind a kettő csak káposztást ne… ami diós volt. Sziaaa te is itt vagy, ismerős arcok a kavalkádban, beszippant a hangulat és már akkor éreztem, ez nagyon jó lesz. Vissza a szállásra, egyeztessünk, ez nem jó ez így legyen, úgy sem jó, FutaNyugi kész, a többiek megoldják.

Éjfél után csendesedik minden, a nap fénypontja:  nincs melegvíz.

Gyors alvás után az izgalom, öltözzünk, menjünk már, kezdőőőődik! Sok száz ember a rajtnál, kavargunk, mikor indulunk és végül futááááás, Ákos elkezdte és az adrenalin onnantól kezdve főszerepet játszott. Öcsémet is útjára engedtem, ő kísérte biciklin a Nyugikat az első 70 kilométeren. Visszamentünk a szállásra, bevártuk Olivért majd Gabival, Timivel és a volán mögött Gabi párjával, Lacival elindultunk Balatonfüredre. Útközben hajráztunk minden Futanyunak és ismerősnek, fényképeztünk, vizet osztogattunk volna és izgultunk.

Lubics Szilvivel

20 perccel a tervezett idő előtt Laci befutott Gabi pedig készen állt megfutni a hegyet. Hát, minden elismerésem neki, még autóval is meredek volt… Timivel és Lacival továbbmentünk Vászolyra, ahol vártuk Gabit.Közben fényképezkedtünk Lubics Szilvivel, kineveztük a helyi kocsma férfi wcjét nőinek, izgultunk, órát néztünk, számolgattam. Az üzenetek jöttek, mindenki időn belül futott, én elkezdtem izgulni magam miatt. Gabi beviharzott, be az autóba, irány Dörgicse. Timi seperc alatt letudta a saját távját, én voltam soron. Az égnek emeltem a tekintetem, nyomtam egy cirkalmas fohászt és nekiindultam.

Csapattársak: Timivel, Gabival

Zene a  fülemben,  jó,  fáj, gyaloglás, elmúlt, futás, fáj, nyújtás, gyaloglás, futás, Öcsi menj előre,várj be a következő fordulónál, najó, akkor kérek vizet, fáj, gyógyszer, gyerünk már, futás, 6 kili, már nincs sok, láb bírd ki, nyújtás, futás, futás, 7,5  kili hol a váltópont a franc még sehol, 8 kili, megpusztulok, elmérték a távot, látom már, futás, dugás, kész.

Zsuzsiékkal visszamentünk a szállásra, gondoltam pihenek egyet, már 7 óra volt. Nade ki tud elaludni 8-kor??? Én nem.

Forgolódtam, ittam, ettem, kimentem, gyógyszer, vitamin, krém, álmos vagyok, csörög a telefon, valaki keres, nem bírom felvenni, Öcsi hívd vissza, ki vagyok purcanva. Fél 12-kor ismét Timi, Gabi és én, ezúttal Olivérrel a volánnál. Márti üzen, hogy nincsenek túl jó felfestések, az eltévedés esélye nagy.

Timit kitesszük Alsóbélatelepen a vaksötétben, megyünk tovább Balatonlellére. Fiatal korom ezer emléke megrohan és csillogó szemekkel nézem az egykor imádott várost. A váltópontot megtalálva Olivér otthagy minket Gabival, megy vissza Timi elé biciklivel, mi pedig bekuckózunk a kocsiba aludni 1 órát. Mire elaludtam volna, szól az ébresztő, kifelé melegíteni, Timi mindjárt érkezik.

Azt se tudtam konkrétan, hogy hol vagyok. A szél fújt, utálom a szelet.

Komolyan, mit csinálok én éjjel 3-kor egy sátor mellett futócuccban??? Mellettem egy srác kereplővel buzdít mindenkit, egy nézés elég volt, hogy odébb menjen azzal a hangos izével. Sporttársi együttérzésből mínusz 1 Kittyónak. Timi jön én elindulok. A lábam kegyetlenül fáj, többet gyaloglok mint futok. Szegény Olivér nem érti, miért állok le állandóan, én meg sűrűn elnézést kérek, hogy lassan haladunk. Ha Olivér nincs, simán eltévedek ( ő vette észre a felfestést,ami 5 centis volt kb ), így viszont „ujjongva” fogadtam a szelet a Balaton partján. Bevonszolom magam a váltópontra, Gabi fürgén elindul.

Földváron összetalákozunk Dáviddal és Annamarival, visszük az ő kocsijukat is. Visszamegyünk a szállásra, én már nem tervezek alvást. Bedunsztolom a lábamat, csinálok egy kávét és kiülök a teraszra nézni a reggelt. Filózgatok, hogy vajon elviszi a lábam az utolsó ötöst vagy mi legyen. Kiszedem a dunsztból, megnézem, majd inkább visszatekerem.  Aztán vállat vonva megiszom a kávémat. Mártit felkeltem, hogy vigyenek le Világosra, mert Magó szépen süvít. Taktikai megbeszélés után még gondolkozom, elinduljak, ne induljak, Magó száguld, be tud futni, nem kellek én. És a konokság megint győz, csakazértis!   Az én kiírt távom,megcsinálom.

Meglátom az emelkedőt, ami fogad, majd elutasítom a segítségnyújtást, hogy a tetejéig felvisznek kocsival ( köszi Márti! :*) ) Vigyorogva mászom meg , majd visszanézek, hogy fityiszt mutassak. És a közepén meglátok egy UfÓt magába rogyva, feladva. A lábam lüktet, nem látok az álmosságtól. Még 5 kilométere van hátra. A francba. Most másztam meg ezt a …. Lemegyek hozzá, nyújtom a kezem, elfogadja, feltámogatjuk egymást. Iszik valamit, bevesz valamit, majd üres tekintettel tovakocog.  Én meg vigyorogva tovagyaloglok.

Megyek megyek és nézelődök, gyönyörű volt az a reggel. Ébredő lakosok, nyújtózó kutyák, békés táj, a mellettem elhaladó futók csendes hajrá hajrá biztatása. Nem tudom milyen tempóval mentem, kikapcsoltam az agyam és tiszta happy voltam. Aligán a befutó kanyargós útján ért utol Magó és Krisztián…és befutottunk. FutaNyugi célba ért.

Utána

A Csapat

Életem első igazi igazi igazi versenye volt. Büszke vagyok rá, hogy végigcsináltam, amit vállaltam.

Olyan élményt adott, amit nem felejt el az ember. A CSAPAT szó ezt a hétvégét jelenti számomra.

 
Jó volt Veletek lányok és fiúk.
Hazafelé aludtam, itthon aludtam egész délután és este Bence esti meséjébe én aludtam be először.
A lábamat viszem dokihoz, megígértem.

 
Köszönöm az én drága Anyukámnak, hogy erre készülhettem és Anyósomnak, Apósomnak, hogy Bencét biztonságban tudhattam erre a 3 napra.

Jövőre??

IGEN.