Sziasztok lányok,
szeretném Nektek ma Esztert bemutatni. Az Ő történetét már olvastam korábban, ismertem a nevét és ámultam-bámultam a teljesítménye láttán. A Futanyura 200.-ként regisztrált és azóta is aktív tagja ennek a kis közösségnek, amiért nagyon hálás vagyok. Eszter Anyuka, de emellett önálló Nő is, önálló egyéniség, aki Kata barátnőjét megirigyelve pici baba mellett kezdett el készülni tavaly januárban a félmaratonra, októberben pedig már maratont futott.
A sztorijának érdekes vonala-vonulata, amit szeretnék kicsit még kiemelni, az a barátság közte és Doser Kata között. Érdeklődve olvastam, amikor itt, az üzenőfalon írtak/irogattak egymásnak: ekkor derült ki Kata számára, hogy Eszter miatta kezdett el komolyabban futni újra… Eszter írt egy külön bejegyzést is az Őt ösztönző barátnőnek, története végén olvashatjátok. Nagyon fontos, hogy olyan emberek legyenek körülötted, akik isnpirálnak, sőt, segítenek abban, hogy elérd a célod.
Olvassátok tehát szeretettel Eszter történetét, “Szélvész Kisasszonyét”, ahogy magamban hívom, mert hogy villlllllámgyors ez a vagány lány! szivecske:)
***************************************
” Sziasztok!
Mago megkért, hogy írjam le az én kis történetemet. Örültem a feladatnak, mert így talán pár embernek erőt adok ahhoz, hogy elkezdje, hogy ne adja fel, vagy, hogy megvalósítsa azt, amire vágyik.
Matesz-Huszti Eszternek hívnak, 30 éves vagyok, van egy 15 hónapos kisfiam. Férjemmel Münchenben élünk.`
Amióta az eszemet tudom, futok. Futok, mert ebben nőttem fel, mert így neveltek a szüleim. Èdesaspám atlétaedző, a közép-hosszútáv a szakterülete, így egyértelmű volt, hogy egyszer én is futó leszek. Azt hiszem, épp hogy megtanultam járni, apukám máris cipelt magával edzésre, versenyekre. Aztán 8-10 évesen kezdtünk el komolyabban versenyekre készülni. Akkor ezt még nem szerettem. Nem szerettem futni. Akkor még azt gondoltam, ez az a bizonyos szükséges rossz az életben. Bár szép eredményeket értem el, nem különösebben foglalkoztatott a futás. Csináltam, mert muszáj volt, és mert édesapám azt mondta, csinálni kell.
Aztán változtak a dolgok és 20 éves korom körül abbahagytam a versenyszerű sportolást. Jött a kamaszkor és már minden más fontosabb volt. Azt hiszem, akkor apukám is látta, hogy „erőszakkal” nem megy semmire, így elengedett, hagyta, hogy a magam útját járjam.
Aztán változtak a dolgok és 20 éves korom körül abbahagytam a versenyszerű sportolást. Jött a kamaszkor és már minden más fontosabb volt. Azt hiszem, akkor apukám is látta, hogy „erőszakkal” nem megy semmire, így elengedett, hagyta, hogy a magam útját járjam.
Ezek után évekig nem volt a lábamon futócipő.
2006-ban költöztünk Münchenbe. Akkor valami megváltozott bennem. Itt szinte mindenki sportol valamit. Rengeteg lehetőség van a futni. Gyönyörű parkok, tiszta utcák. Nem ciki, ha az ember lánya mondjuk, vasárnap reggel 7kor indul el kocogni.
Igy újra elkezdtem futni. Nem mondom, nem volt egyszerű. Kb.6-8 kg súlyfelesleggel… de csináltam, mert egyre jobban éreztem magam tőle. És mivel nem vagyok egy nagy diétázó, így élveztem, hogy a rengeteg futás mellett szinte mindent ehetek. Akkor még csak magamnak futottam. Valahogy eszembe sem jutott, hogy versenyezzek, hogy lefussak egy félmaratont vagy egy maratont.2011 nyarán terhes lettem a kisfiúnkkal. Az első pár hónapban még mozogtam valamennyit, de aztán semmit. Annyira fáradt voltam, hogy a hátam közepére sem kívántam a futást (más mozgásformát sem). Persze a kilók szépen kúsztak felfele és a végére olyan lettem, mint egy kisebb víziló, a terhességem utolsó hetében 20 kg-val mutatott többet a mérleg.
Itt Münchenben ismerkedtem meg egy nagyon kedves barátnőmmel, Doser Katával. Abban az évben, mikor én még pocakos voltam, Ő futott a müncheni félmaratonon. Iszonyatosan irigyeltem akkor. Kata akkor két kisfiú mellett készült a versenyre. Valahogy Ö adott erőt és ihletett ahhoz, hogy azt mondjam, jövőre (vagyis 2013-ban) már én is indulok a félmaratonon. Akkor én úgy képzeltem, hogy majd együtt készülünk az újabb versenyre, de a sors úgy hozta, hogy most Ő vár babát, így idén én futottam egyedül. Talán jövőre együtt állunk már annál a bizonyos rajtvonalnál.
A felkészülésem jól sikerült. Idén januárban kezdtem el rendszeresen futni megint (Noel 2012.márciusában született.) Szerencsés géneket örököltem, a szervezetem egész jól reagált az edzésekre, 2-3 hét alatt sikerült arra a szintre kerülnöm, mint terhesség előtt. Pedig nem mentek mindig egyszerűen az edzések. Mivel nagymama nélkül vagyunk, mindent ketten a férjemmel oldunk meg. Egyelőre nem tudom senkire rábízni Noelt. Igy az edzésekre marad az este. Férjem hazajön, Noelt letesszük aludni és én indulok futni. Rendszerint fél 9/9 körül indulok, de azt kell mondjam, megéri.
Május 5-én lefutottam életem első félmaratonját, 1:42,57-tel.
Voltak nehéz pillanatok a 21 km alatt. Nagyon elfutottam az elejét, így az utolsó 5km-en már csak a túlélés volt a cél. Akkor ott azt mondta, hogy soha többet.
ÈS most? Most az első maratonomra készülök!
2013.október 13-án lesz szintén Münchenben. De előtte még futok egy félmaratont Budapesten.
Összefoglalva: kellenek a célok. Nekem mindenképp. Ha ezek a célok nem lennének, nem biztos, hogy elindulnék minden este futni. Menni kell és csinálni kell. Azért mert „anyák-feleségek-társak” vagyunk, még kellenek a saját célok. Célok, amikben kiteljesedhetünk. Èn a futásban teljesedem ki igazán. Feltölt, kikapcsol, rendbe tesz. Mind lelkileg, mind
testileg. ÈS sok erőt ad a család, a férjem, aki csendben „tűri”, hogy szinte csak heti 1X-2X vacsorázunk együtt, mert a többi napon edzésem van. Ugyanakkor erőt adnak az olyan barátok is, mint Kata.
Kata csodálatos ember és barát. Interneten ismertem meg. Épp valamilyen segítséget kerestem szüléssel kapcsolatosan és Ő írt nekem, segített. Ùgy, hogy személyesen nem is találkoztunk soha. Aztán hónapok teltek el, bármi volt, írhattam neki és Ő segített, ha tudott. Szülés előtt pár héttel találkoztunk először. Aztán, mikor Noel megszületett, meglátogatott minket. Mikor szóba került, hogy félmaratont szeretnék futni, megemlítette, hogy van egy könyve, ami segít a felkészülésben, szívesen odaadja nekem. Aztán kölcsönadta nekem a pulzusmérő óráját. Csak úgy. Szerettem volna egyet venni, de ő felajánlotta, hogy mivel Ő most amúgy sem használja, próbáljam, használjam az övét. Ez az óra biztos tudjátok, nem olcsó dolog… bízott bennem, segített Nekem.
Kata csodálatos ember és barát. Interneten ismertem meg. Épp valamilyen segítséget kerestem szüléssel kapcsolatosan és Ő írt nekem, segített. Ùgy, hogy személyesen nem is találkoztunk soha. Aztán hónapok teltek el, bármi volt, írhattam neki és Ő segített, ha tudott. Szülés előtt pár héttel találkoztunk először. Aztán, mikor Noel megszületett, meglátogatott minket. Mikor szóba került, hogy félmaratont szeretnék futni, megemlítette, hogy van egy könyve, ami segít a felkészülésben, szívesen odaadja nekem. Aztán kölcsönadta nekem a pulzusmérő óráját. Csak úgy. Szerettem volna egyet venni, de ő felajánlotta, hogy mivel Ő most amúgy sem használja, próbáljam, használjam az övét. Ez az óra biztos tudjátok, nem olcsó dolog… bízott bennem, segített Nekem.
Barátok vagyunk, pedig nem ismerjük ezer éve egymást. Kata….köszönöm! “
********************************************************
Köszönjük, Eszter!!!!!!!!
PS: Időközben Eszter lefutott több félmaratont és első maratonját is teljesítette, úgy, ahogyan azt eltervezte, szuper idővel. A FutAnyúl csapat tagjaként idén májusban 4 társával együtt körbefutják a Balatont, FutAnyus színekben. 😉 Nagyon büszke vagyok Rá!!! Doser Kata pedig 3gyermekes édesanyaként azóta újra fut…
Szívből gratulálok még1x ezúton is Neked Eszti! sokszivecske
Kommentek